Lionel Messi két góllal járult hozzá Argentína győzelméhez a Brazíliában zajló labdarúgó Copa America csoportkörének utolsó fordulójában, amelyben a már korábban továbbjutott válogatott 4-1-re múlta felül a kieső Bolíviát.
A 34 éves Messi kezdőként lépett pályára, és az első félidő második szakaszában kétszer volt eredményes, első találatát büntetőből szerezte. Messi 138. alkalommal lépett pályára a válogatottban, így már egyedüliként tartja a rekordot, maga mögé utasítva a korábbi csúcstartó Javier Mascheranót.
Messi 2005-ben, Budapesten a magyarok ellen 2-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen mutatkozott be csereként az argentinoknál, de csak rövid időt tölthetett a pályán, mert egy percen belül kiállították.
Messi a második gólja előtt attól a Sergio Agüerótól kapta a passzt, akivel a következő szezonban csapattársak lesznek a Barcelonánál, amennyiben persze Messi marad a klubnál.
Az összefoglalóban 1:26-nál látható Messi második gólja:
A dél-amerikai rekordot a brazilok háromszoros világbajnok legendája, Pelé tartja 77-tel, az örökranglista élén a portugál Cristiano Ronaldo és az iráni Ali Daei áll 109 góllal.
A csoport másik összecsapásán Uruguay Edinson Cavani 21. percben, büntetőből szerzett találatával legyőzte Paraguayt, így előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen jutott tovább.