Nemzetközi foci

A világ egyik legszórakoztatóbb kapusa a Ligue 1-ben játszik

John Berry/Getty Images
John Berry/Getty Images

A kiélezett bajnoki címért folyó harcnak köszönhetően sok szó esett a Ligue 1 élcsapatairól, ám közben hajlamos az ember átsiklani az olyan hétköznapi hősök fölött, mint Gautier Larsonneur.

A Brest kapusának többször is sok mosolygást köszönhettünk, először januárban rúgott majdnem egy hálószaggató öngólt az alapvonalról, ám a felső léc és a jobb kapufa kisegítette.

A szezon utolsó bajnokiján azonban eljött az ő ideje is. Először megzavarta Neymart egy tizenegyesnél még 0-0-s állásnál. Előbb beállt a kapu jobb oldalához, majd amíg a brazil sztár a nekifutással trükközött, picit középre húzódva leguggolt. A PSG játékosa végül csúnyán a bal kapufa mellé lőtt.

Ennek ellenére nyerni tudott a Paris Saint-Germain, mivel viszont a Lille sem hibázott, a címvédés elmaradt.

Kapcsolódó
Hiába nyertek Neymarék, bukta a bajnokságot a PSG
Nem tudta megvédeni a címét a párizsi csapat.

Eközben viszont a Brest is izgulhatott a többi eredmény miatt, mivel a Nantes csak egy ponttal volt lemaradva a csapat mögött. A Montpellier 2-1-re legyőzte a a Nantes együttesét, így a Brest megúszta az osztályozót és jövőre is az élvonalban szerepelhet. Ennek ilyen szenvedélyesen tudott örülni Larsonneur:

A fentiek alapján sok mindent lehet mondani Gautier Larsonneurre, de hogy unalmas figura lenne, azt biztosan nem.

Olvasói sztorik