Nemzetközi foci

Luis Suárez eldöntötte, hol folytatja pályafutását

David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Luis Suárez a következő szezonban is az Atlético Madridban akar játszani.

Kapcsolódó

A 34 éves uruguayi csatárnak remek idénye volt új csapatában, megnyerte a La Ligát, eközben pedig 21 találatával a klub legeredményesebb játékosa volt. A 2020 nyarán szerződtetett Suárez szerződése 2022-ig szól, de az ESPN értesülései szerint volt rá egy záradék, hogy távozzon, ha akar. Mint kiderült, nem él vele.

Biztos, hogy maradok. Az első perctől kezdve örömmel köszöntöttek, és pozitívan álltak hozzám minden szempontból

– mondta a bajnoki cím ünneplésekor.

Suárez 2014-ben szerződött a Barcelonához, ahol azonban hat év után nem tartottak rá igényt. Eredetileg a Juventushoz akart szerződni, azonban miután úgy tűnt, csalt a nyelvvizsgán, az olasz állampolgárság megszerzése is veszélybe került. Az akkori elnök, Josep Maria Bartomeu elnök sem egyezett bele elsőre az Atlético-ügyletbe, mert nem akarta riválishoz elengedni a csatárt. Suárez a Barcelona színeiben 283 mérkőzésen 198 gólt szerzett és 109 gólpassz fűződött a nevéhez, de az Atléticóban sem vallott szégyent.

Olvasói sztorik