Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megváltozott a BL-döntő helyszíne

Martin Rickett / POOL / AFP
Martin Rickett / POOL / AFP

Portóban lesz a 2021-es Bajnokok Ligája döntője, amelyen a Chelsea és a Manchester City csap össze egymással május 29-én.

Ezt csütörtökön jelentette be az UEFA, de már napok óta sejteni lehetett. Törökország ugyanis piros besorolás alá került Nagy-Britanniában, azaz csak nyomós indokkal lehetett volna az országba utazni, és aki oda utazik, annak tíz napot szállodai karanténban kellett volna tölteni, önköltségen. Márpedig a két angol csapat szurkolói 6-6 ezer jegyet kapnak, az eredeti helyszín pedig Isztambul lett volna.

Kapcsolódó
Ritkán hallani ilyen őszinte önostorozást, mint most a Chelsea edzőjétől
Szerencséjére az Arsenal elleni váratlan zakó egy jókor jött pofon is lehetett.

Egy ilyen év után, amikor a szurkolók nem mehettek be a stadionokba, nem lett volna helyes, ha nem adtunk volna lehetőséget nekik, hogy a szezon legnagyobb meccsén a helyszínen láthassák kedvenceiket

– indokolta döntését az UEFA.

Szó volt róla, hogy esetleg Londonban, a Wembley-ben legyen majd a döntő, de az UEFA-nak és a brit kormánynak végül nem sikerült megegyeznie az egészségügyi feltételekben. Portugália egyébként zöld besorolás alá tartozik Nagy-Britanniában, így semmi akadálya annak, hogy a drukkerek a szigetországból elutazhassanak a mérkőzésre.

Olvasói sztorik