Marco BERTORELLO / AFP
Nemzetközi foci sport

Kizárással fenyegeti a Juventust az olasz szövetség

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke hétfőn kijelentette, kizárják a Juventust a Serie A-ból, ha nem lép vissza a Szuperligától, írta az MTI.

Kapcsolódó

„A szabályok egyértelműek. Ha a Juventus tagja lesz a Szuperligának, amikor elindul az új szezon, nem vehet részt a Serie A küzdelmeiben. A szabály az szabály, és mindenkire vonatkozik” – fogalmazott a FIGC elsőszámú vezetője.

A húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta.

A szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Ezek után elsőként másnap este a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Végül az AC Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt.

A Szuperligából kihátráló kilenc klub múlt pénteken megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről az európai szövetséggel (UEFA), amely viszont fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte a másik három egyesülettel, azaz a Real Madriddal, a Barcelonával és a Juventusszal szemben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.