Nemzetközi foci

A Milan elleni égés volt Andrea Pirlo utolsó meccse a Juve edzőjeként?

Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images
Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images

Az AC Milan 3-0-ra nyert a Juventus vendégeként, amivel feljött a harmadik helyre a Serie A-ban, míg a torinói ötödikként még a Bajnokok Ligája-szereplést érő pozíciótól is egy ponttal van lemaradva.

Kapcsolódó

A La Stampa vasárnap esti beszámolója szerint a súlyos vereség Andrea Pirlo állásába kerülhet, mivel a Juve azon dolgozik, hogy a szombati Sassuolo elleni bajnokin már Igor Tudor üljön a kispadon. A Football Italia felhívja rá a figyelmet, hogy Pirlo az első edző a klub történetében, aki 3-0-ra kikapott hazai pályán a Milantól, ez pedig megpecsételte az edző sorsát és legkésőbb a szezon végén megválnak majd tőle.

A Juventus legjobb esetben második lehet, de már azzal is beérné, ha az első négyben, BL-induló helyen végezne. Más kérdés, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség nem biztos, hogy engedi ott indulni a Szuperliga miatt, amelyből a Real Madrid és a Barcelona mellett a Juve sem lépett ki.

Frissítünk!

Hétfő délután a Juventus vezetősége találkozott Andrea Pirlo vezetőedzővel és a Goal Italia munkatársa szerint a torinói egyeztetés végén Pirlót megerősítették a posztján.

Olvasói sztorik