Nemzetközi foci

Erre a statisztikára még Cristiano Ronaldo bírálói is elismerően csettintenek

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP

Bármilyen furcsa is, de az Udinese elleni 2-1-es győzelemmel azt érte el a Juventus négy fordulóval a bajnokság vége előtt, hogy nem csúszott vissza a hatodik helyre és nem került hátrányba a Bajnokok Ligája-indulásért folytatott versenyben. Az Inter az olasz bajnok, ugyanakkor a BL-ért nagy harc van, jelenleg az Atalanta, a Juve és az AC Milan azonos pontszámmal áll, a Napoli csak két egységgel van elmaradva és még a Laziót sem lehet leírni.

Kapcsolódó
A bajnoki cím elúszott, de a BL-ért még harcban a Juve Ronaldo duplájával
A hajrában tudta csak megfordítani a meccset a Juventus.

A Juventus a győzelmét Cristiano Ronaldo két góljának köszönheti, a portugál pedig ugyan sok kritikát kap, de azért a számai egészen hihetetlenek: 129 mérkőzése volt eddig a torinói csapatban és már 99 találatnál jár.

Azaz egyetlen gól választja el attól, hogy elmondhassa magáról: három különböző klubcsapatban és a válogatottban is szerzett legalább 100 gólt. 

A Real Madridban 450-szer talált be, a Manchester Unitedben pedig 118-szor, míg a portugál együttesben 103 gól szerepel a neve mellett, ennél csak az iráni Ali Daei szerzett többet (109-et).

Ronaldo 27 találatával vezeti a góllövőlistát, Romelu Lukaku a második 21-gyel.

Olvasói sztorik