Nemzetközi foci bajnokok ligája

Eden Hazard bocsánatot kért a Real Madrid szurkolóitól

Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images
Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

A Real Madrid a hazai 1-1-es döntetlen után Londonban 2-0-ra kikapott a Chelsea-től, így az elődöntőben kiesett a Bajnokok Ligájából. Eden Hazard kezdőként 89 percet játszott, de csalódást keltő volt a játéka, majd alaposan kiakasztotta a szurkolókat azzal, hogy korábbi csapattársaival hülyéskedett a kiesés után.

Kapcsolódó
„Egyetlen másodpercet sem maradhat a Realnál” – Hazard mindenkit kiakasztott a kiesés után
A belga még kint maradt a pályán kicsit nevetgélni korábbi csapattársaival, de ez sokaknak nem tetszett.

A belga támadó a kamerák előtt röhögcsélt és vigyorgott. A spanyol szurkolók ezen nagyon kiakadtak és az eddig is állandóan sérülések miatt gólokkal, jó játékkal adós Hazard fejét követelték. A futballista így aztán jónak látta, ha menti a menthetőt és Instagram-sztorijában kért bocsánatot a történtekért.

Bocsánat. Ma sok véleményt olvastam magammal kapcsolatban és egyáltalán nem állt szándékomban megbántani a Real Madrid szurkolóit. Mindig is arról álmodtam, hogy a csapatban játszhassak és azért jöttem, hogy győzzek. Még nincs vége a szezonnak és együtt harcolunk majd a bajnoki címért! Hala Madrid

– írta Hazard.

A belga focista optimizmusa nem alaptalan, a spanyol bajnokságból négy forduló van hátra és a Real Madrid hátrány csupán két pont a listavezető Atlético Madrid mögött.

Olvasói sztorik