Nemzetközi foci bajnokok ligája

Európa tátott szájjal csodálja a Chelsea történelmi bravúrját

Korábban még sohasem fordult elő az európai klubfutball történetében, hogy egy csapat mind a férfi, mind a női Bajnokok Ligája döntőjében érdekelt legyen. A Chelsea azonban történelmet írt.

Kapcsolódó
Angol házidöntőt rendeznek idén a Bajnokok Ligájában
Képtelen volt betalálni a Real Madrid Londonban, Thomas Tuchel újra BL-döntőbe jutott.

A londoniak fantasztikus szériát futottak mindkét sorozatban. A férfiak mindössze egy mérkőzést veszítettek el (a negyeddöntő visszavágóján 1-0-s vereséget szenvedtek a Portótól) és 12 mérkőzés során mindössze négy gólt kaptak. Ez a bravúr Frank Lampard, majd a nyolcaddöntő óta Thomas Tuchel nevéhez fűződött.

A nőknél Emma Hayes vezetésével sikerült a bravúr, az edző 2012 óta irányítja a csapatot, amellyel 2017-18-ban, majd 2018-19-ben is elődöntős volt, de előbb a német Wolfsburg, majd a francia Lyon jelentette a végállomást.

Ezúttal azonban nem akadt ellenfél – egyelőre. A csapat sorrendben a portugál Benficát (3-0, 5-0), a spanyol Atlético Madridot (2-0, 1-1), a német Wolfsburogt (2-1, 3-0), majd a szintén német Bayern Münchent (1-2, 4-1) búcsúztatta.

A női döntőt május 16-án Göteborgban rendezik, ahol a Chelsea a Barcelona ellen lép pályára. A férfiak döntőjére május 29-én kerül sor Isztambulban, az ellenfél a Manchester City lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.