Nemzetközi foci bajnokok ligája

A kiábrándító gólok miatt kesereg a PSG edzője

Anne-Christine POUJOULAT / AFP
Anne-Christine POUJOULAT / AFP

A Manchester City 2-1-re nyert a tavalyi döntős Paris Saint-Germain otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai első mérkőzésén.

Kapcsolódó
Hátrányról fordított, Párizsban szerzett előnyt a ManCity a BL-elődöntőben
Az angolok most már esélyesebbek a fináléba kerülésre, visszavágó jövő kedden.

„Néha nyugodtabbnak kell lennünk és önmagunkat kell adnunk. Az első félidőben nem akartuk elveszíteni a labdát, így nem játszhattunk szabadon. Aztán váltottunk, elkezdtük a letámadást, agresszívabbá váltunk. De nem könnyű Mbappée, Neymar és Di María ellen futballozni” – nyilatkozta Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere.

„A második félidőben aztán találtunk gólokat, és szerezhettünk volna még. Nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel, de még csak félúton vagyunk, hiszen az angliai 90 perc alatt bármi megtörténhet.”

A PSG edzője, Mauricio Pochettino elismerte, hogy két teljesen különböző félidőt játszott a csapata.

„Az elsőben jól teljesítettünk, de nehéz egy olyan csapat ellen játszani, mint a City. Megérdemeltük a vezetést, de aztán ellenfelünk jobb volt nálunk, és uralta a második félidőt. Nagyon kiábrándító gólokat kaptunk, nehéz elfogadni, de megtörtént, ráadásul egy elődöntőben. Tényleg nagyon fájdalmas” – mondta, hozzátéve, hogy a Citynek több lehetősége is volt a mérkőzésen.

Az ellenfélnél az előny, de hinnünk kell a visszavágóban!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik