Nemzetközi foci

Szoboszlai megkaphatja korábbi edzőjét Lipcsében

BARBARA GINDL / APA / AFP
BARBARA GINDL / APA / AFP

Azok után, hogy a Bayern München felvette a kapcsolatot az RB Leipziggel és annak edzőjével, Julian Nagelsmann-nal, majd kedden be is jelentette az átigazolást, a pletykák továbbgyűrűztek a lipcsei utódlást illetően.

Kapcsolódó
Bejelentette új edzője érkezését a Bayern München
Hivatalossá vált az edzőváltás.

Az rblive.de portálnak a klub elnöke, Oliver Mintzlaff azt mondta, egy esetleges edzőváltással semmi különös nem történne.

A múltban újra és újra változások történtek az edzői és sportigazgatói munkakörben, valamint a játékoskeretben. De minden évben erősebbek lettünk, és tovább tudtunk fejlődni. Abban is biztos vagyok, hogy megint megtesszük a következő lépést

– mondta.

Ami már biztos, hogy a sportigazgató Markus Krösche a szezon végén távozik a klubtól, de Mintzlaff szerint ez semmi problémát nem okoz majd a nyári átigazolásokat illetően.

Josko Gvardiol, Mohamed Simakan és Brian Brobbey személyében három fix új emberünk már van a következő szezonra. Ha hozzávesszük Szoboszlai Dominikot és Konrad Laimert, akik még egy percet sem játszottak, akkor öt emberrel számolhatunk” – tette hozzá.

A klub felkészült a Nagelsmann utáni életre is: a tervek szerint Jesse Marsch, a Salzburg jelenlegi edzője a jelölt, aki a Red Bull-univerzum fontos tagja. A szakember 2015-2018 között a New York Red Bulls edzője volt, majd 2018-2019-ben Ralf Rangnick asszisztenseként már dolgozott Lipcsében, két éve pedig az osztrák bajnokcsapatot vezeti.

A hírnek kifejezetten örülne Szoboszlai Dominik, aki a sikeres osztrák korszak után ismét együtt dolgozhatna korábbi trénerével.

Kérdés persze, mit akar Marsch, akit a hírek szerint több klub is szívesen látna. A Bild azt írta, ő a kiszemelt a Frankfurt kispadjára, míg brit sajtóértesülés szerint felmerült a neve a Celticnél is.

A Salzburg24.at közben arról írt, hogy Marsch előtt egyelőre még két nagy feladat áll: szeretné megvédeni a címét a bajnokságban és az Osztrák Kupában is (a május 1-jei döntőben a LASK lesz az ellenfél).

Amennyiben távozik, úgy a Wolfsburgból állítólag családi okok miatt hazatérő korábbi LASK-edző, Oliver Glasner ülhet a helyére, aki 2012 és 2014 között már dolgozott másodedzőként Salzburgban. De a portál szerint a jelenlegi asszisztens, René Aufhauser vagy a Sturm Grazot irányító Christian Ilzer is beleillene a Salzburg elképzeléseibe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik