A mérkőzés egyetlen gólja a 82. percben született, amikor Kevin De Bruyne bal oldali szabadrúgását követően Aymeric Laporte fejelte a labdát a hálóba.
Győzelmével a ManCity nyolcadszor hódította el a trófeát, ezzel utolérte a Liverpoolt. Mint ahogy abban is, hogy a rivális 1981-1984-es bravúrját megismételve zsinórban negyedik sikerét aratta.
De ezzel Pep Guardiola is rekordot ért el, korábban ugyanis egy edzőnek sem sikerült egymás után ennyi győzelmet aratnia a sorozatban, noha korábban Brian Clough, Alex Ferguson és José Mourinho is szerzett négy-négy elsőséget.
Ami szegény Tottenhamet illeti, a londoniak az ezredforduló óta hat kupadöntőbe jutottak el, de mindössze egyet nyertek meg, még a 2008-as Ligakupát. Azóta sorozatban négyszer is elbuktak, háromszor a Ligakupában egyszer pedig a Bajnokok Ligájában.