Nemzetközi foci bajnokok ligája

Játékosa kirúgta a pályáról az ellenfelet, Zidane mosolygott rajta

Shaun Botterill/Getty Images
Shaun Botterill/Getty Images

Egy érdekes jelenetre figyeltek fel a drukkerek a szerdain Liverpool-Real Madrid mérkőzés alatt. A 25. percben jártak a csapatok, amikor nem sokkal korábban rúgást kapó és sántikáló Casemiro hirtelen felgyorsított, majd úgy felrúgta James Milnert, hogy a hazai középpályás kiesett az oldalvonalon kívülre. Lett belőle némi kakaskodás, Casemiro pedig sárga lapot kapott – ekkor készült a kép, hogy a háttérben Zinédine Zidane mosolyogva figyeli a történéseket.

Könnyen elképzelhető, hogy Casemiro ekkor látta elérkezettnek a pillanatot, hogy törlesszen Milnernek, aki már az első percben megtaposta Karim Benzema bokáját – a visszajátszások alapján csoda, hogy nem sérült meg a francia csatár –, és Luka Modric ellen is volt egy kőkemény belépője. Milner egyébként 60 percet töltött a pályán, megúszta lap nélkül.

A Real Madrid a hazai 3-1-es győzelmet követően az Anfielden rendezett visszavágót lehozta kapott gól nélkül – igaz, Mohamed Szalah-nak volt egy óriási ziccere a második percben – a 0-0-s döntetlennel a spanyol csapat lépett tovább az elődöntőbe, ahol majd a Chelsea lesz az ellenfél. A másik ágon a Manchester City és a PSG találkozik egymással.

Kapcsolódó
A Liverpool csak riogatott, a Real és a City jutott BL-elődöntőbe
A Real Madrid simán, a Manchester City némi izgalmat követően lépett tovább az elődöntőbe. Előbbi csapatra a Chelsea, utóbbira a PSG vár majd.
Olvasói sztorik