Nemzetközi foci bajnokok ligája

Tuchel szerint csak szerencse volt a Porto varázslatos gólja

Nem sikerült a bravúr a Porto labdarúgócsapatának, az első mérkőzésen elszenvedett 2-0-s vereség után ugyanis csak 1-0-ra verte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.

Kapcsolódó
Hiába nyert a Bayern München Párizsban, mégis kiesett a BL-ből
A legjobb nyolc között búcsúzott a címvédő.

Az ismét semleges helyszínen, a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban megrendezett mérkőzésen az egyetlen gól a 93. percben esett, amikor Nanu jobb oldali beadását Mehdi Taremi szenzációs mozdulattal, ollózva lőtte a kapu bal oldalába.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, de sajnos a gólom kevés volt az elődöntőbe jutáshoz. De ilyen a futball. Imádtam a Bajnokok Ligáját, nagyszerű érzés és kiváló alkalom volt számomra, hogy egy ilyen sorozatban játszhassak” – idézte a 47-szeres iráni válogatott csatárt az A Bola.

Thomas Tuchel a meccset követően kissé lekezelően beszélt a gólról, amelyet a szerencsés jelzővel illetett.

Az utolsó szerencsés szerencsés lövésig egyetlen esélyt sem engedtünk az ellenfélnek. Végig ideges voltam, mert egy gól bármit megváltoztathat – még akkor is, ha ez egy ilyen őrült ollózás

mondta a Chelsea német menedzsere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.