Nemzetközi foci

Megvan, melyik Ajax-játékosért tolonganak majd az európai topcsapatok nyáron

Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images
Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images

A La Gazzetta dello Sport információi szerint Ryan Gravenberch a Juventus célkeresztjébe került.

Kapcsolódó
Zseniális gólt lőtt a 17 éves brazil srác, akit a Manchester City vinne
Kayky másodszor volt kezdő a felnőttek között.

A mindössze 18 éves középpályás már 53 találkozón szerepelt az Ajax Amszterdamban, sőt a holland felnőtt válogatottban is három meccsen lehetőséget kapott, Törökország, Lettország és Gibraltár ellen állt be csereként. Gravenberch hasznos játékára annak ellenére is felfigyeltek Európában, hogy gólokban és gólpasszokban nem látványos, nyolcszor talált be az ellenfeleknek az Ajaxban és hét asszisztot jegyzett eddig.

A Gazzetta szerint a Juventus határozott lépéseket is tett a szerződtetése ügyében, de megrettent a negyvenmilliós ártól.

Ezt az árat szabta meg ugyanis az Ajax, amelynél 2023-ig él Gravenberch szerződése. Amszterdamban egyébként számíthatnak a spanyol és angol élvonalbeli kluboktól is ajánlatra nyáron, így aztán komoly licitálgatásra lehet számítani. Ilyen feltételek mellett nem csoda a 40 milliós ár.

Olvasói sztorik