Nemzetközi foci

Egykori klasszisa edzőként térhet vissza a Juventusba

GABRIEL BOUYS / AFP
GABRIEL BOUYS / AFP

A pletykák szerint elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, hogy Zinédine Zidane a nyáron elhagyja a Real Madrid csapatát, és visszatér a Juventusba. Oda, ahol 1996 és 2001 között futballozott és ahol két Bajnokok Ligáját és két bajnoki címert is szerzett.

Kapcsolódó
Simán hozta hazai meccsét a Real, nehezen a ManCity
Az idegenbeli gól még sokat érhet a Liverpoolnak és a Dortmundnak a BL-negyeddöntők visszavágóin.

A BL-negyeddöntők keddi első mérkőzésén a Real Madrid 3-1-re verte a Liverpoolt, és a meccset követően sejtelmes nyilatkozatot tett.

Olaszország mindig is a szívemben van. Öt évig voltam Torinóban, és a Juventus még fontos számomra

– ismerte el a Sky Italiának adott interjúban. Amikor az esetleges torinói visszatéréséről kérdezték, Zidane nevetve válaszolt: „Nem tudom. Jelenleg itt vagyok, majd meglátjuk.”

A sajtó ebből arra következtetett, van rá reális esély, hiszen egy kategorikus tagadás határozottan másként hangzott volna.

A Juventusnál dolgozó Andrea Pirlo egyre több kritikát kap, a Porto elleni BL-búcsú és a gyengébb bajnoki szereplés azzal fenyeget, hogy kilenc év után először lemarad a legrangosabb kupáról.

Közben a pletykák Madridban továbbgyűrűztek, Zidane távozása ugyanis nem is olyan elképzelhetetlen. A nyári elnökválasztás ugyanis sok mindent felboríthat, Florentino Pérez kihívója, Enrique Riquelme például azt mondta, megnyeri a választásokat, nem Zidane-nal képzeli a folytatást.

„Személy szerint nagyon szeretem Jürgen Kloppot” – nyilatkozta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik