Nemzetközi foci

Gazzetta: Pirlo napjai meg vannak számlálva a Juventusnál

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP

A La Gazzetta dello Sport információja szerint Andrea Pirlót menesztik, ha a Juventus nem nyeri meg a következő két mérkőzését a Torino és a Napoli ellen.

Kapcsolódó
Létezik, hogy Joachim Löwöt nézte ki magának a Real Madrid?
Tervezik a jövőt, ha esetleg Zidane távozna.

A városi rangadóra szombaton kerül sor, majd a csapat a nápolyiakkal csap össze szerdán a 4. fordulóról elhalasztott mérkőzésen.

A sportnapilap szerint a két mérkőzés meghatározó lesz a folytatást illetően, negatív eredmények esetén ugyanis Pirlót kirúghatják, illetve az is elképzelhető, hogy ő mond le.

Az utód a szezon végéig a jelenlegi asszisztens, Igor Tudor lehet.

A Juventus a Serie A tabellájának harmadik helyén áll, tíz pont a hátránya az éllovas Inter mögött. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből már kiesett, de bejutott az Olasz-kupa fináléjába, ahol május 19-én az Atalanta lesz az ellenfél..

Olvasói sztorik