Nemzetközi foci

Dárdai: Jó párszor fenékbe rúgtam már

Boris Streubel/Getty Images
Boris Streubel/Getty Images

Dárdai Pál visszatérése óta második mérkőzését nyerte meg a Hertha a Bundesligában: a berliniek a Bayer Leverkusent verték otthon 3-0-ra, a vendégcsapat a vereség után két nappal meg is vált edzőjétől, Peter Bosztól. Ugyan ő maga nem szerzett gólt, de a mezőny legjobbja Dodi Lukebakio volt, aki kiosztott két gólpasszt a neki jutott 73 percben, és a harmadik találat előtti akcióból is kivette a részét.

Kapcsolódó
A Dárdaiék elleni zakó pecsételte meg a Bundesliga-edző sorsát
Az utolsó négy bajnokin három vereség is született, ezt már nem nézte tétlenül a vezetőség.

A 2019 nyarán 20 millió euróért igazolt belga szélsőtől, ha nem is mindig ennyire kiemelkedő, de hatékony játékot várnának, a szezonban mégis több rossz meccse volt, mint jó. Dárdainál ugyanakkor ő szerezte a győztes gólt az Augsburg ellen és most is kulcsszerepe volt a győzelemben. A Kicker kérdezte Dárdait, aki elmondta, sokat dolgoznak azon, hogy konzisztensebb legyen Lukebakio játéka a későbbiekben.

Egy játékosnak nehéz mindig azon a szinten játszania, ahogy a Leverkusen ellen tette, de Dodi képes rá. Szeretek vele dolgozni, és őszinte vagyok hozzá. Kapott már jó pár rúgást a fenekére tőlem

mondta a Hertha vezetőedzője.

A belga a szezonban 25 bajnokin játszott, ezeken négy gólja és öt gólpassza van, de volt egy duplája a Német Kupában is. Nagy segítség lenne a Herthának, ha tudná állandósítani a jó formáját a hajrára, ugyanis a csapat a győzelme ellenére is csak egy ponttal van az osztályozós hely előtt nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt. Az utolsó helyen álló Schalke helyzete reménytelennek tűnik, ám a bennmaradásért csatázó Hertha, Mainz, Köln, Bielefeld négyes mindössze két pont belül van.

sofascore.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik