Nemzetközi foci

Óriási meglepetés lesz az új Gladbach-edző személye

Christof STACHE / AFP
Christof STACHE / AFP

A Bild információi szerint a Borussia Mönchengladbach úgy döntött, hogy a nyáron távozó Marco Rose utódja a spanyol Xabi Alonso lesz.

Kapcsolódó
Dárdai zokon vette, hogy a fiáról kérdezték
Pedig a Sky riportere csak egy stúdióbeszélgetésre akart reagálni.

A Borussia Dortmund február közepén jelentette be, hogy megállapodott Marco Roséval a folytatásról. A Mönchengladbach a hír bejelentése után sorozatban hét mérkőzést veszített el, a széria szombaton, a Schalke elleni 3-0-s győzelemmel szakadt meg.

Xabi Alonso számára nem lenne ismeretlen a Bundesliga, a világ- és Európa-bajnok középpályás 2014 és 2017 között a Bayern Münchenben futballozott. Edzői pályafutását 2018-ban a Real Madrid ifjúsági csapatánál kezdte, jelenleg a Real Sociedad B-t irányítja.

A Bild szerint a 39 éves szakember elfogadta a Gladbach ajánlatát és júniusban átveszi az irányítást.

Olvasói sztorik