Nemzetközi foci

Szoboszlai Dominik korábbi edzője irányítja jövőre a Dortmundot

Swen Pförtner/picture alliance via Getty ImagesSwen Pförtner/picture alliance via Getty Images
Swen Pförtner/picture alliance via Getty ImagesSwen Pförtner/picture alliance via Getty Images

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint a Borussia Mönchengladbach vezetőedzője, Marco Rose nyártól a Borussia Dortmundot irányítja majd. Rose neve ismerús lehet nekünk is, ő volt Szoboszlai Dominik első edzője a Salzburgban.

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik: Azt hittem, király vagyok és az edző a hülye, holott nyilván én voltam az
Azon kevés magyar futballista egyike, aki reális eséllyel vetheti meg a lábát valamelyik európai topbajnokság topklubjának kezdő tizenegyében. Nagyinterjú a Red Bull Salzburg 19 éves játékmesterével.

Elsőként a Kicker újságírói közölték, hogy egyeztetések zajlanak, majd hétfőn kiderült, hogy Rose rábólintott a váltásra. A Gladbach edzőjének szerződésében van záradék, amely ezt lehetővé teszi, ráadásul a vezetőedző is nyíltan közölte a vezetőséggel, hogy elfogadná az ajánlatot. A BVB-nek így nincs más dolga, mint kifizetni az ötmillió eurós díjat és megegyezni a szakemberrel.

A Dortmund decemberben rúgta ki Lucien Favre vezetőedzőt, a helyére szezon végéig Edin Terzic vette át a csapatot, de az eredmények nem jönnek, így mást kerestek a következő szezonra.

Olvasói sztorik