Bár szerződésében szerepel egy olyan záradék, amelynek értelmében nyáron akár távozhatna is, Gulácsi Péter úgy érzi, Lipcsében találta meg a számítását, és sok mindennek kellene történnie, hogy saját kérésére távozzon.
Az RB Leipzig pénteken az Augsburg ellen lép pályára a Bundesligában, majd kedden már a BL-ben lesz érdekelt, Gulácsi pedig kettős izgalommal várja utóbbi mérkőzést, hiszen magyar pályán, a Puskás Arénában egykori klubja, az FC Liverpool ellen lép pályára.
A magyar válogatott kapus a Kickernek azt mondta, teljes mértékben elkötelezett az RB Leipzig iránt.
„Nagyon otthonosan érzem magam Lipcsében a családommal együtt, abszolút el tudom képzelni, hogy hosszú távon is itt maradok” – mondta a magyar kapus, akit 2023-ig köt szerződés a klubhoz, de menedzsere, Hasan Cetinkaya nemrég megerősítette, hogy szerepel benne egy olyan záradék is, amelynek értelmében a nyáron akár távozhatna is.
Ugyanakkor Gulácsi azt mondta, nem áll szándékában azt kihasználni.
Anglián és Salzburgon keresztül Lipcsében találtam meg a számításom, sok mindennek kellene történnie, hogy saját kérésemre távozzak innen.