Nemzetközi foci bajnokok ligája

Fabio Capello keményen kritizálta a Juventust a kiesésért

Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images
Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images

Az FC Porto ugyan kikapott 3-2-re a kedd esti a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjánek visszavágóján a Juventus ellen hosszabbításban, de így is továbbjutott.

Kapcsolódó
Dráma Torinóban: hosszabbításban nyert, de kiesett a Juventus
A Porto az 54. perctől emberhátrányban játszva harcolta ki a BL-továbbjutást.

A Juve korábbi sikeredzője, Fabio Capello nem is fogta vissza magát, amikor a találkozó elemzésére került sor a Sky Sports olaszországi kiadásán. Először a párharc szempontjából kiesést jelentő második gólnál kritizálta a szétrebbenő sorfalat:

Megbocsáthatatlan hiba volt. Az én időmben olyanok álltak csak a sorfalba, akik nem féltek a labdától. A mai mérkőzésen azonban nem ilyenek kerültek oda, szétugrottak, hátat fordítottak a labdának, mert megijedtek tőle. Ez megbocsáthatatlan!

Később aztán kitért az egész csapatra is Capello.

„A nehéz pillanatokban csak a legfiatalabbakon látszott, hogy mutatják magukat és megpróbálnak tenni valamit. Ebben a csapatban van pár veterán, aki csak pályán van, a győzelemért begyűjti az elismerést, de ha kikap a csapat, akkor sehol sem látni”

– mondta a Juventus korábbi edzője.

Andrea Pirlo, a Juventus jelenlegi vezetőedzője nyugodtan értékelt egyébként a lefújás után, annak ellenére, hogy sokan szeretnék, ha leváltanák a csapat éléről. Elmondása szerint ezen nem aggódik, a BL-kiesés keserűsége ellenére pedig mostantól csak a Serie A-ra összpontosít majd a csapata.

Olvasói sztorik