JAKUB SUKUP / AFP
Nemzetközi foci

Debrecenbe költözik a katari fociválogatott

Katar labdarúgó-válogatottja március végén három barátságos mérkőzést is a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik.

Kapcsolódó
„Nem nézhetjük tétlenül, hogy emberek halnak meg a futball nevében”
Egy helyi klub felszólította a norvég futballszövetséget a 2022-es vb bojkottjára.

A közel-keleti csapatnak házigazdaként nem kell selejtezőt vívnia a részvételért a 2022-es világbajnokságra, de a megfelelő felkészülés érdekében besorolták az európai kvalifikációs sorozat A csoportjába, az eredményei viszont nem számítanak bele a tabellába. Az ország labdarúgó-szövetségének hétfői beszámolója szerint Katar március 24-én Luxemburgot és három nappal később Azerbajdzsánt is Bécsben fogadta volna, de a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú beutazási szabályok miatt új helyszínt kellett keresni a mérkőzéseknek. Március 30-án pedig Írországba látogatott volna az ázsiai együttes, de a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot, így az a találkozó is Debrecenben lesz, írja az MTI.

A csoportban szerepel még az Európa-bajnok portugál, valamint a szerb válogatott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.