MTI/Kovács Tamás
Nemzetközi foci sport

Kétgólos előnyből nem sikerült nyernie a Fradinak

Az NB I 23. fordulójának szombati mérkőzései után lehet válogatni, hogy melyik volt a legnagyobb meglepetés:

  • a Budafok győzelme a Kisvárda ellen,
  • hogy a Honvéd megverte a Puskás Akadémiát,
  • vagy hogy az MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Ferencváros ellen.
Kapcsolódó
Olyan szoros az NB I, hogy a világ csodájára jár
Egy meccset sem lehet megtippelni.

Az örökrangadón a Fradi tökéletesen kezdett, már 47 másodperc után vezetett Zubkov bombájával, majd nem sokkal később Isael fejelt a kapufára. Zubkov aztán a 23. percben megduplázta az előnyt, semmi nem utalt arra, hogy ezen az estén bajba kerülhet az FTC.

Zubkov parádés villámgólja:

Az 55. percben a korábbi ferencvárosi játékos, Varga Roland ívelt középre, Nagy Zsombor szépített fejjel, majd Varga egy tizenegyest is értékesített, így a 60. percben már 2-2 volt. Bár próbálta a Fradi eldönteni a meccset a végéig, még tizenegyest is rúghatott a 81. percben, de Mak lövését védte a kapus.

Minden sorozatot figyelembe véve ez volt a két csapat történetének 270. egymás elleni összecsapása, 109 ferencvárosi és 101 MTK-győzelem mellett a 60. döntetlen. A bajnokik tekintetében a 218. mérkőzésen az 50. döntetlen született, 90 FTC- és 78 MTK-siker után.

Nb I, 23. forduló

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 2-2 (0-2)

 

MTK Budapest: Mijatovic – Alho (Ikenne-King, 60.), Perkvovic, Nagy Zs., Herrera – Mezei, Kata (Dimitrov, 34.), Cseke – Varga R. (Balázs B., 91.), Miovski (Prosser, 60.), Schön

Ferencvárosi TC: Dibusz – Lovrencsics (Wingo, 78.), Mmaee, Dvali, Civic – Sigér, Laidouni – Kharaishvili (Nguen, 68.), Uzuni (Skvarka, 68.), Zubkov (Mak, 78.) – Isael (Baturina, 85.)

 

gólszerzők: Nagy Zs. (55.), Varga R. (59., 11-esből), illetve Zubkov (1., 23.)

sárga lap: Miovski (50.), Herrera (70.), Mezei (80), illetve Sigér (44.), Mmaee (54.), Civic (64.), Laidouni (88.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.