Nemzetközi foci bajnokok ligája

Minden idők legfiatalabb angol BL-gólszerzője is betalált a Bayern hengerlésén

Tullio Puglia - UEFA/UEFA via Getty Images
Tullio Puglia - UEFA/UEFA via Getty Images

Bántóan egyoldalú lett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének Lazio-Bayern München mérkőzése.

A hazai csapat több súlyos védekezési hibát is elkövetett, az elsőt rögtön a 9. percben. Matteo Musacchio pocsék hazaadására csapott le Robert Lewandowski és azonnal büntetett is.

Ezután is a Bayern tudott dominálni, aminek kisvártatva meglett az eredménye, ezúttal Jamal Musiala lőtt a tizenhatos előteréből a jobb alsó sarokba.

Ezzel Musiala lett minden idők legfiatalabb angol játékosa, aki gólt lőtt a BL-ben. A Bayern fiatalja 17 évesen és 363 naposan talált be.

Frissítünk!

Musiala Stuttgartban született, majd édesanyjával Angliába költözött, és bár játszott az U16-os német válogatottban, mellette az angolokat képviselte U15-ben, U16-ban, U17-ben, sőt még az U21-es korosztályban is. A mérkőzés másnapján jelentette be, felnőtt szinten Németországot akarja erősíteni. 17 évesen és 363 naposan egyébként azzal is rekordot döntött, hogy legfiatalabbként szerzett gólt német csapatban BL-meccsen.

A Lazio megpróbált felállni a pofonból de egy előre vágott labda utáni szerencsétlenkedésből Kingsley Coman indulhatott meg és bár próbálkozását védte a kapus, a kipattanót Leroy Sané a hálóba lőtte.

Térfélcsere után folytatódott a hazaiak számára a rémálom, egy perc alatt megszületett a negyedik Bayern-gól, Sané centerezését kotorta véletlenül saját kapujába Acerbi. Ezután viszont összejött a szépítés Joaquin Correának hála.

A németek győzelme azonban így sem volt kérdéses, az idegenben szerzett négy gól miatt pedig kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót. A nap másik nyolcaddöntőjén már jóval kevesebb izgulni való volt, de a győztes gól nagyon látványosra sikerült, Olivier Giroud a 69. percben ollózva lőtt kapuba egy ellenféltől kapott labdát.

A nagy taktikai csatát hozó meccsen nagyon kevés helyzet volt, ez az egy gól elegendőnek bizonyult a sikerhez.

Eredmények – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő

Lazio-Bayern München 1-4 (0-3)
Gólszerző: Correa (49.) ill. Lewandowski (9.), Musiala (23.), Sané (42.), Acerbi (öngól – 46.)

Atlético Madrid-Chelsea 0-1 (0-0)
Gólszerző: Giroud (69.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik