Nemzetközi foci

Sírva hagyta el a Nou Campot a nagyot hibázó Barca-védő

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

Két pontot hozhatott volna az éllovas Atlético Madridon a Barcelona a hétvégi fordulóban, ám a Cádiz egy kései büntetővel 1-1-re mentette a meccset.

Kapcsolódó
Buta szabálytalanságon ment el a Barca győzelme
Szinte már megvolt a mérkőzés, amikor Lenglet összehozott egy tizenegyest a Cádiznak.

Pedig a statisztika alapján hatalmas volt a Barca fölénye, a hazaiak 20 lövéssel próbálkoztak, igaz, ebből mindössze négy találta el a kaput, de még ez is több volt, mint az a három kísérlet, amely a Cádiz neve mellé került.

A Cádiz tizenegyese előtt a Barca francia védője, Clement Lenglet szabálytalankodott, bár a jelenetet többször is vissza kell nézni, mert elsőre nem volt egyértelmű, hogy eltalálta-e Sobrino lábát. A játékvezető mindenesetre befújta a büntetőt, és Álex Fernández nem ijedt meg a lehetőségtől, hogy rajta múlik csapata bravúros pontszerzése.

A meccs után az internetes fórumokon a Barca-drukkerek szétszedték Lenglet-t, és bár ő ezeket nem olvasta, láthatóan így is megviselte a hibája: a stadion körül a játékosokra várakozó drukkerek lefilmezték, ahogy a francia védő a könnyeivel küszködve hagyta el a Nou Campot.

A döntetlen azt jelenti, hogy a Barcelona úgy áll a harmadik helyen, hogy az Atléticótól nyolc, a Realtól öt pontra van, de utóbbi egy meccsel többet játszott nála.

Olvasói sztorik