Nemzetközi foci

Buta szabálytalanságon ment el a Barca győzelme

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

Nem ez volt a Barcelona hete: a PSG ellen a kiesés szélére sodródott a Barcelona a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, majd a bajnokságban is megszakadt hét meccs után a győzelmi széria, miután a 24. fordulóban csak 1-1-et játszott a csapat a Cádiz vendégeként.

A játékkal ezúttal még nem lett volna akkora probléma, a befejezésekkel már annál inkább, hiába dolgozott ki ugyanis több ziccert Ronald Koeman csapata, csak Lionel Messi szerzett gólt büntetőből. Az argentin csapatkapitány formába lendült, sorozatban hatodik bajnokiján volt eredményes – ezeken a találkozókon kilenc gólnál jár.

Csakhogy a mérkőzés végén Lenglet hozott össze egy tizenegyest a hazai csapatnak, és bár az ítéletet biztosan többen is vitatni fogják, ettől még a francia védő nagy butaságot követett el. Fernandez rúgta be a tizenegyest.

A Barca a harmadik helyen maradt, nyolc pont a hátránya az Atlético Madrid és öt a Real Madrid mögött.

Messi egyébként ismét történelmet írt:

a hatszoros aranylabdás az 506. bajokiján lépett pályára, ezzel megelőzte Xavi Hernándezt a klub örökrangsorának élén.

A La Ligában 73. alkalommal lőhetett tizenegyest, ezzel Cristiano Ronaldót megelőzve ebben a tekintetben is az élre ugrott.

La Liga, 24. forduló

Cádiz – Barcelona 1-1 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik