Nemzetközi foci

Orbán vitte be a kegyelemdöfést, a Lipcse is legyőzte a Herthát

ANNEGRET HILSE / POOL / AFP
ANNEGRET HILSE / POOL / AFP

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC hazai pályán 3-0-ra kikapott a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzigtől a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A korábbi magyar szövetségi kapitány január 25-én lett újra a berlini gárda vezetőedzője, de négy mérkőzésen csak egy pontot gyűjtött irányításával a Hertha.

A mayar edzőnek több játékost is nélkülöznie kellett sérülés miatt, így a védelemben kezdőként kapott helyet 19 éves fia, Márton, valamint először szavazott bizalmat az első perctől a világbajnok Sami Khedirának. A lipcseieknél combsérülése miatt Szoboszlai Dominik továbbra sem mutatkozhatott be, a végeredményt a 84. percben Orbán állította be, míg Gulácsi ebben az idényben már a 11. mérkőzését hozta le kapott gól nélkül.

Orbán Willi gólja:

Az RB Leipzig – amely kedden Budapesten 2-0-ra kikapott a Liverpooltól a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén – sorozatban a negyedik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban, így két pontra megközelítette a címvédő és listavezető Bayern Münchent a tabellán.

Bundesliga, 22. forduló

Hertha BSC-RB Leipzig 0-3 (0-1)

sofascore.com
Olvasói sztorik