Nemzetközi foci bajnokok ligája

Neymar: Elszomorít, nem tudom, még meddig bírom ezt

Sameer Al-DOUMY / AFP
Sameer Al-DOUMY / AFP

A szomorúság óriási, a fájdalom mérhetetlen, a sírás állandó. Megint abba kell hagynom egy időre azt, amit a legjobban szeretek az életben: a futballt

– írta az Instagram-oldalán Neymar, akit a Caen elleni kupameccsen kellett idő előtt lecserélni.

Kapcsolódó
Mindent megtett azért, hogy a szezon legnevetségesebb tizenegyesét rúgja
Mindezt sikerült a klubvilágbajnokság bronzmeccsén összehozni.

A PSG 29 éves braziljáról azóta kiderült, hogy a combközelítő izma sérült meg, előreláthatólag négy hetet kell kihagynia, így nem játszhat jövő héten a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában és a visszavágón is kérdéses a játéka. Ezt követően írt a közösségi oldalára, ahol bizonytalanságának adott hangot.

„Olykor elbizonytalanodom, mert szeretek cselezni, de sokszor felrúgnak. Nem tudom, hogy velem van-e a gond… De elszomorít, amikor játékosoktól, edzőktől, kommentátoroktól hallom, hogy fel kellene rúgni engem, síró kisfiú és elkényeztetett vagyok.

Őszintén elszomorít, nem tudom, még meddig bírom ezt elviselni.

Csak szeretnék focizni. Semmi mást” – olvasható Neymar oldalán.

A játékos korábban már hiányzott koronavírus, comb- és bokasérülés miatt is a szezonban. Az edzője, Mauricio Pochettino szerint a sok kihagyásban az is benne van, hogy az ellenfelek nem kímélik a PSG játékosait, a játékvezetők viszont engedik ellenük a kelleténél keményebb játékot.

Amikor Neymar játszott, akkor elég hatékony volt, 18 mérkőzésen 13 gól és hat gól szerepel eddig a termése. A Caen ellen 1-0-ra megnyert kupameccsen is ő készítette elő a győztes gólt.

Olvasói sztorik