GIUSEPPE CACACE / AFP
Nemzetközi foci sport

Együtt tették újra nagyhatalommá a Juvét, most meg kocsmai stílusban osztják egymást

Úgy tűnik, az Inter idei olasz kupa-szereplése a balhés meccsekről marad emlékezetes: a Milan elleni negyeddöntő Zlatan Ibrahimovic-Romelu Lukaku csörtéje után a Juventus elleni elődöntő visszavágóján Antonio Conte, a milánóiak edzője és Andrea Agnelli, a torinóiak elnöke üzengetett egymásnak kocsmai stílusban.

Kapcsolódó
„Pofa be, te seggfej!” – nem csak a pályán csatázott a Juve és az Inter
A két csapat mindig feszült hangulatú meccset játszik, most is ez történt.

Conte az első félidőben a rá jellemző szenvedélyes stílusban reklamált egy tizenegyest, amikor Lautaro Martínez felborult a 16-oson belül, mire Leonardo Bonucci, a Juve védője kiszólt Conténak, hogy tisztelje a bírót.

A dolgok a félidőben fordultak komolyabbra, amikor Conte az öltözőbe menet a középső ujjával jelezte a véleményét a juvésoknak, mivel állítása szerint a hazai kispadról folyamatosan beszólogattak neki. Aztán a lefújás után jött Agnelli válasza, aki melegebb éghajlatra küldte az általa köcsögnek titulált Contét.

Az eset pikantériáját az adja, hogy Conte és Agnelli korábban évekig egy oldalon álltak, hiszen a játékosként a Juvéval többek között öt bajnoki címet, egy olasz kupát és egy BL-t nyerő Conte edzőként is szolgálta a klubot.

Nem is rosszul, a mert a calciopoli miatt 2006-ban a másodosztályba száműzött, majd onnan egy év alatt visszajutó Juventus Contéval foglalta vissza korábbi nagyhatalmi pozícióját a Serie A-ban, amikor 2012-ben bajnok lett – ráadásul veretlenül! –, majd a következő két szezonban is begyűjtötte a scudettót.

A fordulat 2014 nyarán következett be, amikor Conte a felkészülés kezdetén benyújtotta a lemondását, de ennek már volt előzménye, mert néhány hónappal korábban az edző nyíltan kritizálta a klub átigazolási politikáját.

„Hogy ehetnél egy 100 eurós étteremben, ha csak 10 euró van a zsebedben?” – mondta Conte, akit végül Massimiliano Allegri követett a Juventus kispadján. Aki jó választásnak bizonyult, hiszen zsinórban öt bajnoki címet és négy kupát szállított a Juvénak, Agnelli nem is állta meg, hogy odaszúrjon egyet Conténak.

„Úgy tűnik, valaki három év után sem érzi úgy, hogy elvégezte a munkát” – utalt Agnelli az Allegrivel nyert harmadik bajnokság után, hogy Conte épp három idény után lécelt le. Conte erre azt reagálta, hogy Agnellinek nem kellene azt gondolnia, hogy tökéletesen ismeri őt, és nem bánta volna, ha érez némi hálát az elnök részéről a munkája miatt.

Allegrit aztán 2019-ben kivágta a Juventus, amely halomra nyerte a scudettókat, de a nemzetközi porondon 1996 óta csak elveszített döntőket tudott felmutatni. A vezetőségből Fabio Paratici sportigazgató és Pavel Nedved alelnök is Conte visszahozatalát támogatta, Agnelli azonban megvétózta az ötletet.

Majd Conte aláírt az Interhez, és ezzel elvágta magát a Juventus-drukkereknél, még akkor is, ha Agnelli diplomatikusan azt is nyilatkozta a kinevezése után, hogy Conte mindig klublegendának számít majd a torinói csapatnál.

Most azért láthattuk, hogy Agnelli tud kevésbé diplomatikus is lenni, és mivel a két csapat a bajnoki címért is harcban van, várhatóak még további izgalmak, főleg, hogy május 16-án még rendeznek egy Juventus-Inter rangadót a Serie A-ban.

A kupameccs visszavágója egyébként 0-0-ra végződött, így a Juventus került a döntőbe 2-1-es összesítéssel, és most arra vár, hogy kiderüljön, a címvédő Napoli vagy az Atalanta lesz-e az ellenfele.

A kiemelt képen Agnelli (balra) és Conte a Juventus 2013-as bajnoki címét ünnepli.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.