Nemzetközi foci

Pepét a bíró fogta le, hogy ne üsse le a csapattársát

Streamja.com
Streamja.com

A Barcelona játékosa, Jordi Alba azt nyilatkozta, hogy ha az emberek csak a pályán látottak alapján ítélik meg, akkor ő lehet az egyik legjobban utált focista, de az elmúlt években Pepe is sokat tett azért, hogy elnyerje ezt a címet.

A brazil származású portugál védő a pályán általában nem fogta vissza magát, ha arról volt szó, hogy meg kell törni az ellenfelet. A 37 éves védő jelenleg a Porto játékosa, és hétfő este az általa irányított védelem jól tett a dolgát, mert a Porto 1-0-ra győzött a Farense otthonában játszott bajnokin.

A lefújás után Pepe odament pacsizni a meccs legvégén becserélt szenegáli középpályáshoz, Mamadou Loumhoz, aki kissé meglökte a csapattársát, majd mondott is valamit neki. Pepénél ekkor szakadt el a cérna, nagyot taszajtott Loumon, majd magából kikelve ordibált vele, és végül az odarohanó játékvezető, illetve a társak léptek közbe.

Loum később a közösségi médiában bocsánatot kért a Porto szurkolóitól, és azt írta, az incidensnek nem lett volna szabad megtörténnie, Pepére pedig úgy tekint, mintha a bátyja lenne.

A Porto 35 pontjával a második helyen áll a tabellán, de egy meccsel többet játszott, mint a listavezető Sporting, amely egy ponttal gyűjtött többet.

Olvasói sztorik