Nemzetközi foci

Nem várt hőse lett az egyre félelmetesebb Manchester Citynek

CLIVE BRUNSKILL / POOL / AFP
CLIVE BRUNSKILL / POOL / AFP

A Manchester City 4-0-ra legyőzte a Crystal Palace-t a Premier League 19. fordulójában. A csapat ezzel a tabella második helyére ugrott, ráadásul úgy két pont a hátránya a Liverpoollal döntetlent játszó Manchester United mögött, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott le eddig.

John Stones duplázott a meccsen, ami kisebbfajta szenzáció.

Az angol védő ugyan korábban két olyan meccset is produkált karrierje során, amelyeken két gólt szerzett, ám a Premier League-ben nem annyira érzi a kaput. A vasárnapit megelőzően ugyanis 170 angol bajnokin mindössze egyszer volt eredményes, még 2015-ben, az Everton játékosaként. 2016 óta játszik a Cityben.

Kapcsolódó
A Liverpool nem tudta letaszítani az élről a Manchester Unitedet
Felejthető mérkőzésen játszott 0-0-t a két csapat.

Az ellenfelek pedig kezdhetnek aggódni, ugyanis egyre jobb formában van a Manchester City, amely a legutóbbi kilenc bajnokiján veretlen maradt és már öt meccses nyerőszériában van.

Premier League, 19. forduló

Manchester City-Crystal Palace 4-0 (1-0)

Olvasói sztorik