Tökéletes beugratós kérdés lehetne: ki az a portugál futballista, aki játszott a Sportingban, és pályafutása során úgy szórta a gólokat, hogy azzal egymás után írta át a rekordokat?
Aki kapásból rávágta Cristiano Ronaldo nevét, az kiesett. Szabad a gazda? A helyes válasz: Fernando Peyroteo.
Micsoda? Hogy sose hallottak róla?!
Pedig a Magyarországról teljesen ismeretlennek tűnő Peyroteo a klasszis támadókban igencsak gazdag portugál futballtörténelemből is kiemelkedik. Elég annyit mondani, hogy 330 góljával a Primeira Liga legeredményesebb játékosának számít, megelőzve többek között a hétszeres gólkirály legendát, Eusébiót, aki 319 találatnál állt meg.
Fernando Baptista de Seixas Peyroteo de Vasconcelos az első világháború utolsó évében, 1918-ban született Portugália egyik afrikai gyarmatországában, Angolában. A bő családban nem ő volt az egyetlen, aki nyomot hagyott a portugál történelemben: apja nagybátyja a 450 évig portugál gyarmatnak számító Goa kormányzója volt; másodunokatestvérében, Augusto de Vasconcelosban Portugália 57. miniszterelnökét tisztelhetjük; testvérének az unokája, José Couceiro pedig játékosként és edzőként is megfordult számos klubnál, manapság pedig ő a válogatott technikai igazgatója.
Fernando kiváló fizikummal rendelkezett már gyerekként is, elsőrangú tornász volt, de úszásban, evezésben, valamint kosárlabdában is jól teljesített, mégis a futball volt a nagy szerelme. 14 éves volt, amikor az egyik helyi klub, az Atletico Clube de Mocamedes leigazolta, majd áment a Sporting Clube de Luandába, amely kapcsolatban állt a lisszaboni Sportinggal.
Peyroteo végül 19 évesen került Lisszabonba, de nem a futball volt a költözés mozgatórúgója, hanem az, hogy édesanyjának orvosi kezelésre volt szüksége. A család egyik barátja, Aníbal Paciencia, aki maga is játszott a Sportingban, tisztában volt azzal, Peyroteo milyen szorgalmasan lődözte a gólokat Angolában, és beajánlotta őt a Sporting vezetésének, amely fantáziát látott a srácban.
Pedig a megegyezés még nem született meg, de mivel gyerekkora óta a Sportingért rajongott, eszébe sem jutott, hogy más klub mezét húzza magára.
A Sporting edzője akkoriban az FTC-vel Magyar Kupa-győztes, hatszoros magyar válogatott Szabó József volt, aki úgy érezte, csiszolatlan gyémántra lelt Peyroteo személyében, amikor az új fiú az első edzőmeccsén egyből egy mesterhármassal nyitott. Szabó hetente egy-két alkalommal különedzést tartott Peyroteónak, aki 1937 szeptemberében a Benfica elleni 5-3-as győzelem alkalmával két góllal debütált a portugál bajnokságban.
„Peyroteo semmi jelét nem mutatta a lámpaláznak, ahogy arról a két gólja is árulkodik. Kitűnő fizikai adottságokkal rendelkezik, remekül kamatoztatja gyorsaságát, és erőlködés nélkül, de határozottan teszi a dolgát a pályán” – írta tudósításában az egyik helyi újság.
Első élvonalbeli idényében 14 bajnoki meccsen játszott, és ezeken 34 gólt szerzett, amivel egyből gólkirály lett, majd két évvel később a Porto zágrábi születésű csatárával, Slavko Kodrnjával holtversenyben bizonyult a legjobb góllövőnek 29 találattal, de az első bajnoki aranyára várnia kellett 1941-ig, amikor a megszokás kedvéért ismét besöpörte a gólkirály címet.
Az 1940-es évek második felében Peyroteo elsőrangú társakat kapott maga mellé, a Jesus Corrieával, Albano Pereirával, Manuel Vasquesszel és José Travassosszal alkotott csatársort Portugáliában úgy hívták, az öt hegedű.
A Sporting a fantasztikus ötös vezérletével egymás után három bajnokságot nyert (1947, 1948, 1949), és a hegedűk közül Peyroteo szólt a legszebben, aki az 1947-es aranyhoz 43, a két évvel későbbihez 40 góllal járult hozzá – természetesen mindkét idény végén ő zárt gólkirályként. Sokat elmond a Sporting támadójátékáról, hogy az 1946-1947-es idényben 26 meccsen 123 gólt szerzett a csapat, ami 4,73-as meccsenként átlagot jelent.
Bár az 1948-as bajnoki cím mellé nem sikerült egyéni elismerést begyűjtenie Peyroteónak, mégis főszerepe volt abban, hogy a Sporting végezzen a tabella élén: az utolsó fordulóban a Benfica elleni meccs döntőnek is beillett, és a Sportingnak három góllal kellett nyernie, hogy megelőzze a városi riválist.
Peyroteo a meccs előtti napokban influenzával ágynak dőlt, így nem edzett, de nem volt kérdés, hogy ott lesz a pályán.
Bár a Sportingnak az 1950-es évek elején összejött négy bajnoki cím is zsinórban, Peyroteo ennek a sikersorozatnak már nem volt részese, mert 1949-ben, mindössze 31 évesen visszavonult. Öt bajnoki és hat gólkirályi címmel, valamint négy kupagyőzelemmel búcsúzott, no meg a rekordokkal: a 43 gólos idényét csak az 1973-1974-es szezonban tudta megdönteni egy másik Sporting-focista, az argentin Hector Yazalde, aki 46-szor talált be, de ő 29 meccset teljesített, míg Peyroteónak 19 is elég volt a 43-hoz.
1942-ben a Leca elleni bajnokin Peyroteo kilenc góllal zárt, ami megdönthetetlen rekordnak tűnik, de 1948-ban a Boavista ellen összejött neki egy nyolcas is. További három alkalommal volt hatgólos meccse, ötgólos fellépésekből pedig összesen tizenkettőt tudott felmutatni, ezek közül kettőt 1942-ben produkált – egymás utáni fordulókban.
Az a fajta csatár volt, akire a nagy meccseken is lehetett számítani, a Benfica védőinek például hidegrázása lehetett tőle, mivel pályafutása során összesen 64-szer küldte középkezdéshez a nagy riválist.
Peyroteo három piros lapot szedett be karrierje alatt, ebből az egyiket a Benfica védője, Gaspar Pinto provokálta ki, aki egy ütközés után fizikailag és verbálisan is inzultálta a gólzsákot, aki a vitát úgy zárta le, hogy állcsúcson vágta ellenfelét.
Utolsó tétmeccsén a Sporting 8-0-ra verte az Orientalt, és Peyroteo stílszerűen egy mesterhármassal köszönt el.
Egy katona voltam a sport szolgálatában, egy olyan katona, aki semmilyen körülmények között nem futamodott meg a kötelessége elől. De be kellett ismernem, hogy ez a katona megöregedett, és már nem tud úgy teljesíteni, mint régen, nem tud hasznos lenni a csapat számára. Pedig amikor pályára lépek, tele vagyok lelkesedéssel, de aztán egy megmagyarázhatatlan fáradtság erőt vesz rajtam
– hangzott a legenda beszéde az Atlético Portugal elleni búcsúmeccse után.
A gálameccs bevételét a Sporting a játékosnak adta, aki komoly adósságot halmozott fel az általa üzemeltetett lisszaboni sportboltban. Bár az összeg egy kis időre kihúzta a csávából, de végül be kellett zárnia az üzletet, és visszatért Angolába.
1961-ben aztán már ismét Portugáliában volt, mivel a válogatott szövetségi kapitánya lett, igaz, mindössze két meccs erejéig, és mind a Luxemburg, mind az Anglia elleni vb-selejtezőt elvesztette. A Luxemburg elleni kínos meccsnek azonban mégis fontos szerepe van a portugál futballtörténelemben, Peyroteónál debütált ugyanis Eusébio, aki újoncként egyből gólt szerzett, vagyis felfoghatjuk úgy is, átvette a stafétát nagy elődjétől, aki a válogatottban 20 meccsen 14-szer volt eredményes.
A válogatottbeli kudarc elvette a kedvét a futballtól Peyroteónak, aki hobbiszinten azért játszott még időnként, de egy öregfiúkmeccsen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy operálni kellett, majd a műtét során komplikáció lépett fel, és végül amputálták a lábát.
Ahogy kora másik fantasztikus gólvágójának, a cseh Josef Bicannak, úgy Peyroteónak is az volt a balszerencséje, hogy pályafutása legjobb évei olyan időszakra estek, amikor Európa előbb a háborúra készült, majd nyakig elmerült a háború mocsarában.
Amíg ma valaki kis túlzással két vagány passzal sztár lehet a videomegosztókon, Peyroteo nagyságát csak az általa produkált számok adják vissza. Pedig lenne miből válogatni a róla szóló best of videóhoz, mivel a Sporting adatai alapján szeretett klubjában – amelyhez akkor is hű maradt, amikor a francia Bordeaux csábította – 327 tétmeccsen 529 gólt szerzett.
Ezek után nem kérdés, hogy csakis Ronaldóval, Eusébióval vagy az aranylabdás Luis Figóval lehet őt egy lapon említeni.
A kiemelt képen Peyroteo (sötét kabátban) az Anglia elleni vb-selejtező után látható, amely szövetségi kapitányként a második, egyben utolsó meccse volt.
