Nemzetközi foci

Két csapat is kimenekítené Özilt az Arsenaltól

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Március óta nem játszott klubjában, az Arsenalban Mesut Özil, akinek az idény végén lejár a szerződése, és csapata sem a Premier League-, sem az Európa Liga-keretbe nem nevezte be.

Hogy a német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet szerző támadó középpályás hol folytatja, arról kér verzió kering az interneten:

  • az egyik szerint már küszöbön áll a megegyezés a török Fenerbahcéval, amely három és fél évre szerződteti,
  • a másik opció pedig az Egyesült Államok lehet, mert az MLS-ben szereplő DC United is érdeklődik iránta.

Kedden egy török újságíró már azt is megszellőztette, hogy a Fenernél a 23-es mezt kapja meg Özil, de egyelőre semmilyen megerősítés nem érkezett, hogy megegyezett volna a török bajnokság 5. helyén álló klubbal.

Özil 2013-ban – akkor klubrekordot jelentő összegért – 47 millió euróért érkezett az Arsenalhoz, amellyel négy FA Kupát és két angol Szuperkupát nyert. Utolsó meccsén, a West Ham elleni márciusi bajnokin az ő gólpasszából talált be Alexandre Lacazette.

Olvasói sztorik