Nemzetközi foci

Botrány Cipruson, az APOEL hazugnak és csalónak nevezte a riválist

apoelfc.com
apoelfc.com

Hatalmas botrány alakult ki Cipruson, miután az APOEL-Omonia Nicosia bajnokit (0-3) követően a vendégek panaszt nyújtottak be a szervezés miatt decemberben.

A Lang Ádámot is foglalkoztató Omonia azért fordult a Ciprusi Labdarúgó Szövetséghez (CFA), mert úgy ítélték meg, az APOEL megszegte a koronavírus-járvány miatt kialakított protokollokat. A súlyos vádak között található az is, hogy az APOEL-ben fertőzötten lépett pályára több játékos, ráadásul azt megelőzően sem voltak karanténban. Az Omonia szerint ezért lett két játékosuk is koronavírusos a találkozó után.

Az esetről az Egészségügyi Minisztériumot is értesítették, amely komoly vizsgálatot indított, végül pedig nem talált szabályszegést az APOEL részéről. A klub így aztán kiadott egy közleményt a felmentő határozat kapcsán, amely igen dörgedelmesre sikerült.

A szövetség végre meggyőződhetett róla, hogy az Omonia panasztétele tele van hazugságokkal és pontatlanságokkal, ahogyan a kezdetekkor is jeleztük. Az Omonia vezetősége újra bizonyíték nélkül panaszkodott egyedül annak érdekében, hogy problémát okozzon. Ennek köszönhető, hogy cáfolták a vádakat. Papastavrou elnök úrtól minimum publikus bocsánatkérést várunk

– olvasható az APOEL honlapján.

Az Omonia Nicosia nem kommentálta a hírt.

Olvasói sztorik