Nemzetközi foci

Szó nélkül kirúgták, pedig feljutott a válogatottal a Nemzetek Ligájában

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

Az utóbbi évek egyik legjobb mérlegét mondhatta magáénak Faruk Hadzibegic a montenegrói válogatott élén, és bár abban bízott, meghosszabbítják a szerződését, az újságokból tudta meg, hogy kirúgták.

A bosnyák szakember 2019. szeptember elsején szerződött a montenegróiakhoz, 14 mérkőzésén hat győzelem, négy döntetlen és négy vereség volt a mérlege, de ami ennél sokkal fontosabb, a csapat megnyerte a Nemzetek Ligája C divíziójának 1-es csoportját, és kiharcolta a feljutást.

Az új szerződés csak formalitásnak tűnt, ezek után váratlanul érte a szövetség bejelentése, miszerint elbocsátották és a helyét Miodrag Radulovic vette át.

„Láttam, hogy hivatalos a döntés, és Montenegrónak új kapitánya van, de még mindig azt várom, hogy valaki felhívjon a szövetségből, és tudassa velem a hírt” – nyilatkozta a 63 éves szakember.

Büszke vagyok mindarra, amit elvégeztem. Mindent megtettem, amit elvártak tőlem, helyreállítottuk a válogatott kultuszát és a légkört is. Azért vagyok csak keserű, mert a döntésről a médián keresztül, az újságíróktól értesültem

– tette hozzá.

A bosnyák sajtó persze azonnal feltette a kérdést, lenne-e kedve a hazai válogatottat vezetni?

„A futball az életem, csak ezzel foglalkozom, és normális, hogy tisztában vagyok mindennel. Követem a válogatottal kapcsolatos híreket és a hazai bajnokság történéseit is, és ha már kérdezik, mindig is a hazai kapitány kinevezése mellett álltam.

De én nem ajánlhatom magam, van egy bizottság, amelynek ez a feladata. Csak a legjobbakat gondolom a válogatottunkról: van egy ígéretes csapatunk, amelyet össze kell állítani ahhoz, hogy végre továbblépjünk

– nyilatkozta a Reprezentacija.ba portálnak.

A bosnyák válogatott a Nemzetek Ligájában Dusan Bajevic vezetésével szerepelt, de miután kiesett, a 72 éves szakembernek is távoznia kellett.

Olvasói sztorik