Matthew Ashton / PA Images / Getty Images
Nemzetközi foci sport

Így lett világbajnok egy török középpályás Zidane-t is megelőzve

2004-ben szabadrúgáslövő-vébét rendeztek a két ünnep között, amit óriási szimpátiával fogadtak a szurkolók, ám a távol maradó szupersztárok miatt eleve halálra volt ítélve a kezdeményezés.

Főként az amerikai major sportok kedvelői szokták olyan vádakkal illetni az európai futballt, hogy hiányzik belőle a show, nincsenek olyan elemei a tálalásnak, amelyek bevallottan a rajongók kiszolgálásáról szólnának. És ha összehasonlítjuk az európai és a tengerentúli sportkultúrát, rögtön látjuk, hogy a kritikákban van igazság, mert míg az amerikai futballban, kosárlabdában, jégkorongban, vagy baseballban piros betűkkel jegyzik az All Star gálák dátumait, ahova a sportág legnagyobbjai jönnek össze egy kis tét nélküli szórakozásra, addig a hagyományos labdarúgásban még csak hasonló kezdeményezés sincs igazán. Ez leginkább a hihetetlenül zsúfolt versenynaptár miatt alakult így, ami szinte semmilyen pihenőt nem enged a játékosoknak. Ennek tetejében ott vannak még a holt szezonban megrendezett válogatott tornák is, amelyekkel együtt szinte az egész év be van táblázva.

Egy-egy napra persze még így is össze lehetne hívni a sportág legjobbjait a show kedvéért, amire talán az igény is nagyobb lenne, mint azt elsőre gondolnánk. Ennek ékes példája volt a Free Kick Masters, azaz a szabadrúgáslövő-világbajnokság, amelyet a semmiből rendeztek meg az előző évtized közepén, és ami a mérsékelt siker ellenére is sokak szívében él kellemes emlékként.

A kispesti kapcsolat

A torna ötlete még az ezredforduló környékén pattant ki az egykori profi labdarúgó, a szerb Miroslav Nestorovic fejéből, amikor a marbellai Marpafut futballcenterben dolgozott edzőként: egy helyre terelni a világ legjobb, legnagyobb marketingértékkel bíró pontrúgóit, szembe állítani velük a legjobb kapusokat, ezáltal olyan szórakozást nyújtani a publikumnak, amely során ő jól megtömi a zsebeit. Ötletéhez hamar támogatásra lelt Louis de Vries, a Budapest Honvéd korábbi tulajdonosának személyében, aki látott fantáziát Nestorovic ötletében, így ők ketten pár hónap alatt kidolgoztak egy működőképes koncepciót.

Erőfeszítéseiket aztán hamar siker koronázta, így 2004-ben el is kezdték szervezni Nestorovic munkahelyén, Marbellán az első Free Kick Masterst, amelyet a tervek szerint karácsony és újév között tartottak volna. Az ötlet annyira népszerű volt, hogy rövid úton megállapodtak a spanyol tévétársaságokkal az élő közvetítésről, a műsor gyártásával pedig a Canal Plust, a világ egyik legbefolyásosabb médiavállalatát bízták meg. A szervezőknek már csak a futballistákat kellett megnyerniük az eseményhez, és itt jöttek a problémák.

Hiába harangozták be az eseményt a friss aranylabdás Andrij Sevcsenkóval, Alessandro Del Pieróval vagy az ifjú brazil szupersztárral, Robinhóval, és hiába mondott szinte azonnal igent a felkérésre Zinédine Zidane, a még csak nagyon szűk körben ismert startup alulmaradt a nagy klubokkal és ligákkal szemben. Ugyanis – mivel nem hivatalos FIFA-rendezvényről volt szó – a klubok nem voltak kötelesek elengedni a játékosaikat, márpedig eszük ágában sem volt ezt megtenni puszta jóindulatból a bajnoki idény kellős közepén.

Jose Luis Roca / AFP Zinedine Zidane a Free Kick Masters tornán 2004 decemberében.

Különösen reménytelennek tűnt a Premier League-ből bárkit Marbellára csábítani, hiszen az angol bajnokságban épp az ünnepi időszakban a legsűrűbb a menetrend, amelynek ráadásul komoly tradíciója is van. Így aztán hiába várták sokan, hogy Frank Lampard, Didier Drogba, Thierry Henry vagy épp Cristiano Ronaldo a labda mögé álljon, az ő szereplésük igazi csodával ért volna fel.

De más nemzetek topklubjainál sem értek célt a szervezők, így végül Zidane volt az egyetlen nagy név, aki megmérettette magát az első szabadrúgáslövő-vébén.

A fapados tornán egy magyar is felbukkant

A torna végül 2004. december 29-én a selejtezővel startolt el. A kiírás szerint az első nap 30 résztvevőjét ötfős csoportokba osztották, innen a csoportelsők jutottak a másnapi fináléba, hogy a négy kiemelt sztárral kiegészülve megvívják a tízfős döntőt. A selejtezőben egyedüli magyarként feltűnt Bodnár László is, aki akkoriban az ukrán Dinamo Kijev csapatában légióskodott, ezzel egy időben pedig kirobbanthatatlan volt a magyar válogatott védelmének jobb oldaláról. Bodnár végül nem jutott a döntőbe, miközben az olyan kevésbé ismert versenyzők, mint a román Constantin Galca, a Racing Genk holland középpályása, Orlando Engelaar vagy a kínai válogatott Sen Si sikerrel jártak.

Játékszabályok

Minden játékos háromszor próbálkozhatott 18, 21, és 25 méterről is, belátásuk szerint jobbról, balról, vagy középről. 18 méterről az első sikeres kísérlet 5 pontot ért, a második 3-at, a harmadik 2-t. 21 méterről az első 7-et, a második 4-et, a harmadik 3-at. 25 méterről az első 10-et, a második 7-et, a harmadik 5-öt. A rúgók csak sikeres kísérlet után léphettek a következő állomásra.

Az első nap újdonsága után mindenki tűkön ülve várta a másnapi döntőt, hogy végre az úgynevezett szabad kártyával érkező sztárok is a labda mögé álljanak, ám végül csak Zidane érkezett meg. A döntő napján volt még egy halvány reménysugár arra, hogy a francia zseni mellett az akkoriban a Laziót erősítő – jelenleg a Bolognát edző, és a leukémiát legyőzőSinisa Mihajlovic is tiszteletét tegye a rendezvényen, ám végül ő sem vállalta a szereplést.

A rend kedvéért említsük meg, kiktől remélték a szervezők a nívó emelését, azaz kik kaptak hivatalosan is meghívót Zidane-on és Mihajlovicon kívül, hogy kiemeltként vegyenek részt a versenyen.

  • A már említett regnáló aranylabdás Sevcsenko,
  • a már ekkor római legendának számító Francesco Totti,
  • David Beckham, aki nem csak pazar pontrúgó volt, de marketingben sem vehette fel vele senki a versenyt,
  • a Real Madrid másik specialistája, mozsárágyúja, Roberto Carlos,
  • és nem utolsó sorban a Barcelona újdonsült játékmestere, a portugál Deco.

Ilyen előzmények mellett nem csoda, hogy a publikum kissé csalódottan szemlélte a döntő mezőnyét. Végül a lebonyolítást is megúszósra vették a szervezők: a tervek szerint a végül nyolcfősre duzzasztott mezőny kieséses rendszerben mérkőzött volna meg egymással, ám erre nem került sor. Helyette egy kör után összesítették a pontszámokat, és eredményt hirdettek. Ennek fényében a Heerenveen török középpályása, Ugur Yildirim lett a világ legjobb szabadrúgáslövője, megelőzve a már említett Sen Sit. A dobogó harmadik fokára a Real Betisben futballozó Benjamín ért fel, Zidane pedig csak ötödik lett.

A rúgó játékosok mellett díjazták a legjobb (legtöbb lövést hárító) kapust is, akinek a cseh Martin Vaniak bizonyult, megelőzve legnevesebb vetélytársát, a valenciai Santiago Canizarest. Yildirim jutalma egy luxusautó lett, ami azt is jól jelzi, miért nem volt annyira vonzó a legnagyobb sztároknak, hogy otthagyják a vakációt, és a karácsonyi pihenő közepén rajthoz álljanak.

Négy év múlva jött a csúcs, aztán semmi

A torna fogadtatása egyértelműen pozitív volt, azt azonban a szervezők is nagyon jól tudták, hogy még egyszer nem tudnak lenyomni a nézők torkán ilyen alacsony színvonalú mezőnyt, így az eredményhirdetés után rögtön meg is kezdődött a tervezés a színfalak mögött. A következő versenyt 2007 utolsó napjaira időzítették, ahova a világ akkori legjobbját, Ronaldinhót is sikerült megnyerniük maguknak. A brazilé mellett hallani lehetett Henry, Beckham és Rafa Márquez nevét is a lehetséges indulók között, ám a klubok és a ligák ismét nehéz tárgyalópartnernek bizonyultak, az esemény házigazdái pedig annyira kifutottak az időből, hogy végül nem rendeztek vébét 2007-ben.

Nem úgy egy évvel később, amelyre az Egyesült Államokban, Houstonban került sor, a hosszas huzavona után végül júliusban. A nyári időpont lehetővé tette, hogy a klubok ne gördítsenek akadályt a játékosok szereplése elé, ám sokan így sem éltek a lehetőséggel. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a tornát alig egy héttel az Európa-bajnokság után rendezték, ezért a legtöbben inkább a jól megérdemelt szabadságukat töltötték, szigorúan futballmentesen. Így hiába voltak ott a meghívottak listáján, nem tette tiszteletét a rendezvényen Fernando Torres, Lukas Podolski, Deco és Del Piero sem, ahogy a korszak talán legjobb lövője, Juninho Pernambucano is visszamondta a meghívást. Ott volt viszont ígéretéhez híven Ronaldinho, az argentin legenda Martín Palermo, az előző torna ezüstérmese, Sen Si, valamint Lionel Messi is, aki ekkor még csak a világ legtehetségesebb fiatal labdarúgója volt.

A versenyt végül nem ők, hanem a szintén Barcelonában futballozó Rafa Márquez nyerte, így ő zsebelte be a győztesnek járó egymillió dolláros fődíjat. A torna legjobb kapusa az angol David James lett, ő 500 ezer dollárral lett gazdagabb.

Itt már jól lehetett látni, hol vannak a Free Kick Masters korlátai. Egyértelmű volt, ha nem próbálnak valamilyen módon együttműködni a FIFA-val, nem hivatalos rendezvényként soha nem lesz esélyük arra, hogy igazi sztárparádét hozzanak össze. Ez az együttműködés azonban soha nem valósult meg, ami egyúttal a torna sorsát is megpecsételte.

Két évvel később még tettek egy utolsó próbát, és elkezdték szervezni a harmadik szabadrúgáslövő-vébét, amelynek a Las Vegas-i MGM Garden Arena adott volna otthont. Ám ahogy beindultak volna az előkészületek, az MGM, amely a torna névadója és legfőbb szponzora lett volna, csődöt jelentett, így minden hátország kiesett a Free Kick Masters mögül, amelynek azóta sem sikerült talpra állnia, és most már valószínűleg soha nem is fog.

A történelmi első torna nagymenői közül végül senki nem tudott profitálni az öt perc hírnévből. Yildirim egészen 2007-ig a Heerenveenben szerepelt a holland középmezőnyben, aztán hazaigazolt a Gaziantepspor csapatába, hogy aztán visszavonulásáig szinte évről évre újra klubot váltson. A már a torna idején is veteránnak számító Sen Si nem tette át Európába a székhelyét, karrierje során három különböző sanghaji csapatban fordult meg 2007-es visszavonulásáig, és Bodnárnak is már csak lefelé vezetett az útja Kijevből – bár élénken emlékszünk arra is, hogy 2009-ben a Debrecen alapembereként még egyszer a BL csoportkörében vitézkedett.

Zidane pedig ezt követően még másfél évig futballozott. Karrierje hátralevő részének csúcsa egyértelműen a 2006-os világbajnokság volt, ahol 34 évesen szinte egyedül vitte döntőbe a francia válogatottat, ahol aztán dicstelenül zárult a pályafutása.

Ez utóbbi minősítést akár a szabadrúgáslövő-vébéről is írhattuk volna.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.