Nemzetközi foci

Az angolok szövetségi kapitánya tart a magyaroktól

Clive Mason/Getty Images
Clive Mason/Getty Images

Kisorsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezős csoportjait, a magyar válogatott az I jelű hatosba került Angliával és Lengyelországgal együtt.

Kapcsolódó

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a sorsolást követő sajtótájékoztatóján kitért rá, hogy a lengyeleké erős csapat, a magyarok pedig feljutottak a Nemezetek Ligája legjobbjai közé. Southgate szerint nagyon sok tehetséges játékos szerepel a magyar válogatottban, amely már a 2016-os Európa-bajnokságon, valamint idén is remekül szerepelt.

Tudjuk, hogy kemény feladat lesz ezek ellen a csapatok ellen játszani

foglalta össze röviden gondolatait az angolok szövetségi kapitánya, aki az Évszázad mérkőzéséről és az 1973-as selejtező-sorozatot kiemelve, amikor a lengyelek Anglia kárán jutottak ki a vébére.

Az 55 európai csapatot tíz csoportba osztották be, ezek közül a csoportgyőztes automatikusan részvételt nyer. A pótselejtezőbe a csoport második helyezettjei kerülnek be, valamint a Nemzetek Ligája-eredmények alapján két válogatott kap esélyt. Összesen 13 európai csapat lesz Katarban.

A 2022-es világbajnokság csoportjai

A csoport: Portugália, Szerbia, Írország, Luxemburg, Azerbajdzsán

B csoport: Spanyolország, Svédország,  Görögország, Georgia, Koszovó

C csoport: Olaszország, Svájc, Észak-Írország, Bulgária, Litvánia

D csoport: Franciaország, Ukrajna, Finland, Bosznia-Hercegovina, Kazahsztán

E csoport: Belgium, Wales, Csehország, Fehéroroszország, Észtország

F csoport: Dánia, Ausztria, Skócia, Izrael, Feröer, Moldova

G csoport: Hollandia, Törökország, Norvégia, Montenegró, Lettország, Gibraltár

H csoport: Horvátország, Szlovákia, Oroszország, Szlovénia, Ciprus, Málta

I csoport: Anglia, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Albánia, Andorra, San Marino

J csoport: Németország, Románia, Izland, Észak-Macedónia, Örményország, Liechtenstein

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik