Borzalmasan, de nem meglepő módon startolt José Mourinho a Tottenham Hotspur kispadján: néhány kezdeti győzelem után hamar megmutatkozott, miért nem tudott sikeres lenni a portugál edző előző klubcsapatainál. Belemart a játékosaiba, a játékvezetőkbe, az ellenfél edzőjébe, igazság szerint saját magán kívül mindenkiben megtalálta a hibát. Az sem tett jót a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet megelőzően, hogy a Spurs-játékosok gyakrabban látogatták az orvosi szobát, mint a pályát, szóval kijutott a bajból a portugál szakvezetőnek.
Az átigazolási piac bezártával azonban új szelek kezdtek fújdogálni Londonban: Mourinho sokadjára hitette el, hogy minden rosszat levetkőzött magáról, ezzel párhuzamosan felépültek és jó formát kezdtek mutatni a játékosai is. Daniel Levy klubelnök megtette, amit a járvány okozta nehéz pénzügyi helyzetben meg lehetett a piacon: Mourinho kérésére hozta a spanyol bal bekk Sergio Reguilónt, Matt Dohertyt jobb bekk pótléknak, de télen érkezett kölcsönbe Gareth Bale, Carlos Vinícius és bezsákolták Southamptonból az eddig csillagos ötösre vizsgázó középpályást, Pierre-Emile Höjbjerget is.
Mourinho abszolválta a Tanguy Ndombelével elmérgesedett viszonyát is (ősszel nyíltan kritizálta a franciát nem megfelelő hozzáállása miatt), cserébe viszont elfelejtette Dele Allit, akiről úgy tűnt tavasszal, hogy kulcsember lehet a Spurs újjáépítésében. Ehhez képest nem is játszik, hiányát azonban feledtetni tudja a londoniak teljes középpályája, akik – sem egyenként, sem közösen – ilyen jól talán soha nem fociztak még. Mi tagadás, Mourinho úgy fordította meg ezt a Spurst, hogy január óta a lábukat alig vették le a gázpedálról, vezetik a tabellát (2014 óta először), és ki nem mondott igazságként hirdetik az angol szaklapok: aki képes a tizenkettedik hónapban a bajnokság élén tanyázni, az jó eséllyel címet nyer a szezon végén.
Főként klasszikus alapokra
Októberben 1-0-ás vereséget szenvedett a Spurs az Európa Ligában, ezután Mourinho mindenkit elővett, még saját magát is a Sky Sports kérdéseinél.
Ez a meccs megmutatta, hogy a jövőben könnyebb dolgom lesz a csapat kiválasztásakor. Mindig kérdezik tőlem, hogy ez vagy az a játékos miért nem játszik. Hát most talán pár hétig nem kérdezik. Csak egyvalaki hibáztatható: én.
Könnyebb is lett a dolga: egyrészt sem a jól teljesítő játékosait, sem a védjegyévé vált 4-2-3-1-es formációt nem akarja azóta elengedni a kezdő összeállításakor – teljesen érthetően. Az idei (kétarcú) Tottenham bizonyításképp áll mindenkinek, hogy a 4-2-3-1 még mindig létező és jól működtethető formáció topszinten is, már ha olyan játékosok állnak rendelkezésre, akik új pozícióba kényszerítés nélkül beleilleszthetők. Azért a meccsek közben persze nem ennyire kőbe vésettek a szerepek, sőt, védekezésben szinte 4-4-2-t játszat a portugál. Három olyan elvitathatatlan érdeme és eleme van Mourinho jelenlegi elgondolásának, amely a táblázat elején tartja a csapatot:
- Höjbjerg szinte védőt játszik: támadásépítéskor visszamegy a két bekk közé, összeszedi a labdát, hogy adja tovább Sissokónak vagy Ndombelének.
- Ndombelé jóformán támadó középpályás lett, aki indít, ütközik, és ha a helyzet úgy kívánja, Sissoko mellett töri szét az ellenfél játékát.
- Kane pedig gyakorta tízest játszik, mélységből indítgatva Szon Hungmint, Lamelát vagy épp Bergwijnt, ha pedig védekezni kell, Ndombele mellé húzódik vissza.
Külön kiemelendő a Sissoko–Ndombele páros (a Spurs sikerei idén egyébként is a duókból fakadnak), akik vállvetve harcolnak egymás mellett. Sissoko a Newcastle-ben szélsőt játszott, a Spursbe átkerülve is azon a poszton próbálkoztak vele, hogy aztán fokozatosan középpályássá transzformálják. Míg tavaly szabadabban, addig idén teljesen kötötten szerepel védekező középpályásként, hiszen fizikuma, játékintelligenciája, alázatossága felvértezik, hogy eredményesen játsszon szűrőként (és a jobbhátvéd Serge Aurier elkalandozásainál is figyelnie kell a jobb szélt). Ndombele helyzete is megemlítendő, mert kvázi fekete bárányként tengett-lengett a Spursben: külön érdekesség, hogy a Mourinho-féle pedagógia tízből egyszer még működik, mert a francia középpályás úgy rákapcsolt a pandémia utáni újraindulást követően, hogy méltóképp foglalhat helyet a csapat legfontosabb láncszemeit felvonultató listán.
Mourinhónak még az is belefér, hogy Eric Dier és a télen szerződtetett Joe Rodon játszanak belső védőket, Aurier-vel kiegészülve a szélen – ők hárman bőven zavarba hozhatók, csak hát mögöttük áll Hugo Lloris, aki parádésan véd az elmúlt hónapokban. A kapus szerepe is lényeges, mert viszonylag sok hosszú labdával keresi a labdafedezésben zsigeri alapon tökéletes Kane-t, így ezt a nem túl modern játékelemet is használhatóan építette be José Mourinho csapata taktikájába.
És egy igazi katonára
Oktalanság lenne Szon Hungminre a „szegény ember Cristiano Ronaldója” jelzőt ráaggatni, már csak azért is, mert a dél-koreai játékos piaci értéke 75 millió euró, míg a Juventus csatára jelenleg 60 milliót ér a Transfermarkt szerint. Ám nagyon is megegyezik a játékstílusuk, mert mindketten precíz befejezők, és az indulási sebességüket kitűnően osztják be kilencven perc alatt. Szon szélsőként kezdte a Spursben, idén már nagyon sokszor a kapu előtt is feltűnik, Kane-nel alkotott párosuk pedig az angol liga legeredményesebb duójává teszi őket. A meccseket alapvetően vagy bal, vagy jobb oldalon kezdi meg a dél-koreai, és míg Kane a védők kimozgatásával vagy a tízes pozícióban történő passzlehetőséggel foglalatoskodik, Szon a leshatáron várja, mikor lehet a kapu felé iramodni. Idén már kilenc gólja van (ezzel második a góllövőlistán), Kane pedig egyre többször keresi őt a labdával (neki sem véletlenül van kilenc gólpassza).
Sokkal egyszerűbb videón szemléltetni a Spurs idei támadásainak három kulcsmozzanatát: alább látható a City ellen lőtt első találatuk, ahol Kane kimozgatja a manchesteri védőket, Ndombele beindítja Szont, aki ronaldói kíméletlenséggel elgurítja a labdát Ederson lábai között. A Kane–Son páros ráadásul kimondatlanul is rekordra hajt: eddig összesen 29 gólt hoztak össze közösen, ezt a toplistát Frank Lampard és Didier Drogba vezetik 36 találattal a PL történetében.
Szon erősségei között nem a cselezést kell keresnünk, mert a dél-koreai nem az a fajta támadó, aki feleslegesen rágabalyodna a labdára, tulajdonképpen épp olyan pragmatikus, mint Mourinho játékról alkotott felfogása: megkapja labdát, meglódul a kapuig, aztán többnyire befejezi az akciót. Nem hiába kedvelte annyira Mauricio Pochettino sem, ugyanis Szon kivételes taktikai fegyver azzal, hogy kétlábas (idei kilenc góljából négyet jobbal, négyet ballal, egyet fejjel szerzett), és hogy védekezésből pillanatok alatt támadásba helyezi a csapatot.
És ugyan nem állítható, hogy ezt a fegyelmezettséget a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálat miatt tartja a pályán is, de minden bizonnyal szigorú neveltetése hozzájárult ehhez. Ahogy az is, hogy 16 évesen már Hamburgban focizott, ahol az ificsapatokat végigjárva a felnőttekig került – és a német ifiképzés sem arról híres, hogy elnézik a takaréklángon edzegetést.
Ugyan még nincs vége decembernek, de a Spurs számos kötelező kört letudott idénre: rommá verte a Manchester Unitedet, elintézte a Cityt, ikszelt a Chelsea-vel, de még vár rájuk egy Liverpool elleni derbi is. Egyelőre jól vészelték át a sérüléshullámot, kétségtelen, hogy élete formájában focizik majdnem mindenki a keretben, de Pep Guardiola abban mindenképp előnyt élvez, hogy csapata kerete jóval mélyebb, mint Mourinhoé – ha már a bajnoki esély latolgatásánál tartunk. A portugál legnagyobb fegyvere mind közül Szon lett, és ha ki is hullanak mellőle a gólvágó csapattársai májusig, nem túlzás azt állítani, hogy a 28 esztendős dél-koreai van olyan lelkiállapotban, hogy magára kapja a PL-trófea felé guruló Mourinho-busz kormánykerekét.
Már ha az ünnepi időszakban valami ok folytán nem kapnak túl nagy defektet.
