Nemzetközi foci

A Barca elnökjelöltje behozná a klubba a Liverpool jelmondatát

Miquel Benitez/WireImage
Miquel Benitez/WireImage

Miután Josep Maria Bartomeu lemondott elnöki pozíciójáról, a helyettesét keresik a katalánok, a jelöltek pedig a maguk módján kampányolnak.

Kapcsolódó
Itt a vége, lemondott a Barca elnöke és a teljes vezetőség
Egybehangzó sajtóhírek szerint megtörténik a váltás, amire régóta várnak Barcelonában.

Victor Font például azzal érvelt, ő megoldaná Lionel Messi megtartását, mások viszont a klub egyéb ügyeit helyezték előtérbe. Az egyesület korábbi elnöke, Joan Laporta is indul a pozícióért, méghozzá azzal a felütéssel, hogy ő imádja a Barcát és az életérzést is, ami a klubot jellemzi, fókuszban pedig a La Masia, vagyis az akadémia lenne.

A gond csak az, hogy Laporta honlapján világosan ki van emelve, hogy az akadémiának új szlogent akar adni, azt a „You will never walk alone“-t, amely a Liverpool legendássá vált mottója és annyit tesz, sosem leszel egyedül.

Laporta korábban 2003 és 2010 között volt a Barcelona elnöke, az ő regnálása alatt szépen szivárogtak a fiatal tehetségek az első csapatba. Lényegében ezt ígéri most is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik