Az első, ami eszembe jut róla, az az, hogy 1986-ban, a 114 580 nézővel zsúfolt mexikóvárosi Azték stadionban úgy hittem, fejjel juttatta a labdát az angolok hálójába. Ám Peter Shilton, a csapatkapitány kapus felháborodottan rohant Bogdan Docsev bolgár partjelző felé, márpedig ilyesmit egy magára adó brit labdarúgó nem tesz. A monitoromra pillantottam tehát, és az ismétlés nyomán előttem is világossá vált: Diego Maradona kézzel érte el a vb-negyeddöntő első gólját. Ha az nincs, talán argentin világbajnoki cím sincs, mert ez után következtek a nagy attrakciók, az angolok és belgák sokaságát sóbálvánnyá változtató szólók. A szlalomok fényesen bizonyították: Isten kezéhez Isten lába is tartozik…
A magyarok ezt már 1977 februárjában Buenos Airesben megtapasztalták. Akkoriban még világszínvonalon futballoztak minálunk, de olyan klasszisok, mint Ebedli Zoltán, Fazekas László, Törőcsik András, Várady Béla, csak bámulták, mit művel egy cseregyerek, aki 5-0-ás argentin vezetésnél állt be. Az 5-1-es végeredményt kialakító Zombori Sándor azt mondta, addig is „nyomoztak” eleget Osvaldo Ardilesszel, René Housemannel vagy Daniel Bertonival szemben, de amit az a kölyök produkált!
A legszívesebben megálltam volna a pályán, és csak néztem volna, hogyan varázsol
– jellemezte a tizenhat éves felfedezett mutatványait az angyalföldi középpályás.
Öt évvel később vb-n is megtáncoltatta a magyarokat. Merthogy honfitársaink az idő tájt még rendszeresen részt vettek a világbajnokságokon, igaz, Alicantéban megint csak hiába üldözték a virtuóz 10-est, aki nem győzte hangoztatni:
Fekete vagy fehér leszek. Szürke sohasem.
(Talán nem véletlen műve: a mezszáma azonos volt Peléével, Puskáséval.) Első két vb-gólját azon a 4-1-es meccsen szerezte, amelyen a Bubunak becézett Mészáros Ferenc kapus volt a magyar csapat legjobbja. A vereséget nem kellett szégyellni: 1980 májusában sok magyar látta a bécsi Práterben, hogy a pályafutása egyetlen válogatott-mesterhármasát jegyző, még mindig csak tizenkilenc esztendős Maradona ringlispílbe ültette a „szomszédokat” (5-1) Prohaskástul, Jarástul, Schachnerestül, Kranklostul és az utolsó (ötvenötödik) válogatott meccsét játszó Robert Sarástul.
A cselművész járt Budapesten is, mégpedig 1990 őszén, az Újpest–Napoli BEK-mérkőzésen (0-2), amely előtt őrzője, Huszárik László azt mondta: „Bármi történik, már lesz mit mesélnem az unokáimnak.” Az olasz csapat minden tagját kétágyas szobában helyezték el egy budai szállodában, ám az isteni Diego egész lakosztályt kapott. Ennél sokkal nagyobb szám, hogy ugyanabban az évben, amikor Olaszország–Argentína vb-elődöntőt rendeztek Nápolyban, a város egyik fele a dél-amerikaiaknak drukkolt Maradona miatt.
(A Napolit két bajnoki elsőségre, valamint UEFA Kupa-diadalra vitte: az 1989-ben elhódított serleg az itáliai klub egyetlen nemzetközi trófeája.) A címvédő argentinok be is jutottak a döntőbe, ám a római csúcstalálkozót tizenegyessel elvesztették az NSZK csapatával szemben (0-1), mert Edgardo Codesalról, az uruguayi származású mexikói játékvezetőről a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett állítani, hogy velük volt… Azért egy vb-arany és -ezüst se semmi, a harmadik érem pedig elmaradt, mert a 91-szeres válogatott Maradonát – két győztes csoportmeccs után – tiltott szer használata miatt kizárták az 1994-es világbajnokságról. (Vajon a FIFA urait hány sötét ügy miatt lehetett volna a futball különböző korszakaiban „elmeszelni”?)
Még akkor is, ha életvitelét nyilván nem lehet példaként állítani, hiszen egyrészt a kábítószer rabja lett, másrészt légpuskával lövöldözött újságírókra, amiért két év, tíz hónap felfüggesztett börtönre ítélték. Edzői pályafutása szintén másodlagos futballista-karrierjéhez képest, jóllehet a nagy tornát az 1993-as Copa America óta nem nyerő Argentína szövetségi kapitánya is volt. Szakvezetőként nem állította talpra a szurkolókat, mint például a Barcelona csaknem tíz millió dollárért szerződtetett szupersztárjaként. Kivételes klasszisához hasonló csoda, hogy túlélt több szívrohamot, de hatvanévesen már nem bírta a sokszorosan megviselt motor.
November huszonötödike a 6:3 napja. Mostantól a FIFA internetes szavazásán a múlt század legjobbjának választott Maradona haláláé is. Habár egy ekkora művész halhatatlan. Megfelelt annak, ahogyan a gyerekkorára emlékezett:
Anyukám folyton azt mondta nekem, én vagyok a legjobb. És én mindig hittem a mamának.
