Nemzetközi foci

Az izlandiak üzenik, hogy felkészültek a magyar válogatottból

Ki ne tudná, hogy csütörtökön jön az év meccse: a Magyarország-Izland mérkőzésen dől el, hogy a két válogatott közül melyik vehet majd részt a jövő nyárra halasztott, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon. Bár az eredeti tervek szerint 20 ezer nézőt beengedtek volna a Puskás Arénába, az új korlátozások miatt végül zárt kapus lesz a mérkőzés.

Ennyi pénzért már megszakadhatnak Budapesten az izlandiak
Története legértékesebb mérkőzésére készül az északi válogatott.

Az izlandi válogatott nem otthon, hanem a németországi Augsburgban készül a meccsre, onnan adott helyzetjelentést a szövetségi kapitány, Erik Hamrén. Az edző elég optimistán beszélt, azt mondta, persze szeretne többet készülni a csapattal, de a körülményekhez képest mindennel elégedett, megérkezett mindenki, nincsen sérült sem és eddig el tudták végezni azt a munkát, amit elterveztek.

Több megbeszéléssel is készültünk, rengeteget videóztuk a magyar válogatottat, úgyhogy elégedett vagyok ezzel is

idézi a Visir Hamrént, aki azt is elmondta, az egyetlen negatívum, hogy Arnór Ingvi Traustason nem játszhat majd ellenünk.

Az izlandi válogatott is bukott egy középpályást a koronavírus miatt
Egyik fél sem tud a lehető legerősebb csapatával kiállni.

Megkérdezték tőle, hogy a világjárvány milyen hatással van a csapatra, amire azt válaszolta, hogy a játékosai profik, azzal törődnek, amire hatással tudnak lenni, az pedig mindig a következő mérkőzés.

A magyar-izlandi mérkőzést csütörtökön 20.45-től rendezik.

Kiemelt kép: ONUR COBAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Olvasói sztorik