Nemzetközi foci

Zidane: Három büntető és egy öngól, ez túl sok volt

Karim Benzema góljával ugyan vezetett a Real Madrid a Valencia otthonában, végül azonban 4-1-es vereséget szenvedett. A hazaiaknál Carlos Soler büntetőkből hozott össze mesterhármast, így a 2000-es években ő lett az első játékos Spanyolországban, aki egy meccsen három tizenegyesgólt szerzett, a negyedik hazai gólnál pedig Raphael Varane, a Real védője vette be a saját kapuját.

Súlyos, történelmi vereséget szenvedett a Real Madrid
Korábban még sohasem fordult elő, hogy egy meccsen három büntetőt ítéljenek ellene.

Három büntető és egy öngól, ez túl sok volt. A felelősség az enyém, mert én vagyok az edző, és nekem kell megtalálni a megoldást a problémákra. Ez egy pocsék nap volt, nem érdemes kifogásokat keresni. Nem hiszem, hogy a Valencia taktikailag felülmúlt volna minket, jól kezdtünk, de félóra után megváltozott a játékunk, és ezt nehéz megérteni, hogy miért történt

– nyilatkozta Zinédine Zidane, a Real edzője.

Akit arról is megkérdeztek, hogy bánja-e, hogy ezúttal bizalmat szavazott Iscónak és Marcelónak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak az idényben.

„Ők is Real-játékosok, és úgy döntöttem, hogy ezt a csapatot küldöm pályára. Isco is próbálkozott, ahogy a többiek is, nem múlt rajta semmi, kár lenne bűnbakokat keresni” – magyarázta Zidane. Koronavírus-fertőzés miatt Casemiro és Eden Hazard is hiányzott, és a statisztika arról árulkodik, a brazil játékos nélkül nem megy a Realnak, a csapat az utóbbi öt meccséből csak egyet tudott megnyerni, amikor a középpályás hiányzott.

A vereség azt jelenti, hogy a Real a negyedik helyről várja a folytatást, amire majd a válogatott meccsek miatti szünet után kerül sor.

Kiemelt kép: JOSE JORDAN / AFP

Olvasói sztorik