Nemzetközi foci sport

Ennyire sportszerű csapat még sosem játszott az EL-ben

Az Arsenal könnyedén legyőzte a vendég Dundalk együttesét, míg a magyar válogatott Lang Ádámmal felálló ciprusi Omonia 2-1-re kikapott hazai pályán a PSV Eindhoventől csütörtökön a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában.

Lang végigjátszotta a nicosiai találkozót, melyen a házigazdák kerültek előnybe, de a hollandok előbb egyenlítettek, majd a 92. percben a győztes gólt is megszerezték.

Nagyon kicentizte a PSV, de gyönyörű támadás után született a győztes gól:

Az Arsenal úgy nyert a Dundalk ellen, hogy már az első félidőben 16 lövéssel próbálkozott, ennyit a szünet előtt utoljára három éve, az Everton ellen hoztak össze a londoniak – még Arsene Wenger irányításával.

Az Arsenal pár perc alatt eldöntötte a meccset, a 42. percben Eddie Nketiah szerzett egy szemfüles gólt,

két perccel később Joe Willock lőtt nagy erővel a léc alá,

aztán a második félidő elején Nicolas Pépé a meccs legszebb gólját vágta be 16-ról.

És egy nem mindennapi adat a meccsről: a Dundalk egyetlen szabálytalanságot sem követett el, ilyenre még nem volt példa az EL történetében.

Nagyon jól kezdte a csoportkört a Fradi által a BL-playoffban kiejtett Molde, amely második meccsét is behúzta, ezúttal a Rapidot verte 1-0-ra, és így az Arsenalhoz hasonlóan 6 ponttal rendelkezik.

A tartalékos összeállításban kezdő AS Roma nem tudta otthon megverni a CSZKA Szófiát, ahogyan a Granada sem bírt a görög PAOK-kal.

A Bayer Leverkusen a meccs nagyobb részében emberhátrányban futballozva kapott ki 1-0-ra Prágában, míg a Napoli ugyanilyen arányban győzött a Real Sociedad vendégeként.

A játéknap korábbi meccseiről itt olvashat:

Ibrahimovic elfelejtett tizenegyest rúgni, Mourinhón kifogott a belga éllovas
A Milannak az is belefért, hogy a vezér az utóbbi időben már harmadik büntetőjét rontotta el.

Európa Liga, csoportkör, 2. forduló:

A csoport:
AS Roma (olasz) – CSZKA Szófia (bolgár) 0-0
CFR Cluj (román) – Young Boys (svájci) 1-1 (0-0)

A csoport állása: 1. CFR Cluj 4 pont (3-1), 2. AS Roma 4 (2-1), 3. Young Boys 1 (2-3), 4. CSZKA Szófia 1 (0-2)

 

B csoport:
Arsenal (angol) – Dundalk FC (ír) 3-0 (2-0)
Molde FK (norvég) – Rapid Wien (osztrák) 1-0 (0-0)

A csoport állása: 1. Arsenal 6 pont (5-1), 2. Molde 6 (3-1), 3. Rapid Wien 0 (1-3), 4. Dundalk 0 (1-5)

 

C csoport:
Slavia Praha (cseh) – Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
OGC Nice (francia) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1-0 (1-0)

A csoport állása: 1. Bayer Leverkusen 3 pont (6-3), 2. Hapoel Beer-Sheva 3 (3-2), 3. Slavia Praha 3 (2-3), 4. Nice 3 (3-6)

 

D csoport:
SL Benfica (portugál) – Standard Liege (belga) 3-0 (0-0)
Rangers FC (skót) – Lech Poznan (lengyel) 1-0 (0-0)

A csoport állása: 1. Benfica 6 pont (7-2), 2. Glasgow Rangers 6 (3-0), 3. Lech Poznan 0 (2-5), 4. Standard Liege 0 (0-5)

 

E csoport:
Omonia Nicosia (ciprusi) – PSV Eindhoven (holland) 1-2 (1-1)
Granada CF (spanyol) – PAOK (görög) 0-0

A csoport állása: 1. Granada 4 pont, 2. PSV Eindhoven 3, 3. PAOK 2, 4. Omonia Nicosia 1

 

F csoport:
Real Sociedad (spanyol) – Napoli (olasz) 0-1 (0-0)
AZ Alkmaar (holland) – Rijeka (horvát) 4-1 (2-0)

A csoport állása: 1. AZ Alkmaar 6 pont, 2. Napoli 3 (1-1) és Real Sociedad 3 (1-1), 4. Rijeka 0

A kiemelt képen Joe Willock, az Arsenal játékosa harcol két Dundalk-focistával. Fotó: Glyn KIRK / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.