Nemzetközi foci

Háromszor is egyenlített az AS Roma Milánóban

Az AS Roma 3-3-as döntetlent harcolt ki az AC Milan vendégeként a Serie A ötödik fordulójában.

Remekül kezdett a hazai csapat, Zlatan Ibrahimovic 108 másodperc alatt betalált, de negyedóra sem kellett hozzá, hogy egalizáljanak a fővárosiak, miután Ciprian Tatarusanu benézett egy szögletet, amit Edin Dzeko befejelt.

A második félidő szintén villámgyors milánói góllal indult, Rafael Leao második gólpasszát Alexis Saelemaekers lőtte a kapuba. Ezután két tizenegyesből esett gól, előbb Jordan Veretout egyenlített büntetőből, majd miután Hakan Calhanoglut megrúgták, Ibrahimovic értékesítette a magáét.

Ugyan alig maradt ideje az AS Roma játékosainak az egynelítésre, mindössze öt perc elég volt az újabb egyenlítéshez, Marash Kumbulla egy megpattanó beadást tudott akrobatikus mozdulattal kapuba kanalazni.

Másra nem maradt idő, így négy győzelmet követően először veszített pontokat az AC Milan, de továbbra is vezeti az olasz bajnokságot.

Végeredmény – Serie A, 5. forduló

AC Milan-AS Roma 3-3 (1-1)
Gólszerző: Ibrahimovic (2., 79.), Saelemaekers (47.) ill. Dzeko (14.), Veretout (71.), Kumbulla (84.)

 

vasárnap játszották:
Juventus-Hellas Verona 1-1 (0-0)
Fiorentina-Udinese 3-2 (2-1)
Parma-Spezia 2-2 (1-2)
Benevento-Napoli 1-2 (1-0)
Cagliari-Crotone 4-2 (3-2)

szombaton játszották:
Lazio-Bologna 2-1 (0-0)
Atalanta-Sampdoria 1-3 (0-1)
Genoa-Internazionale 0-2 (0-0)

pénteken játszották:
Sassuolo-Torino 3-3 (0-1)

Kiemelt kép: Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images

Olvasói sztorik