A Bajnokok Ligája csoportkörének első meccsén jól kezdett, de végül 5-1-re simán kikapott a Ferencváros Barcelonában. Bár a 80. percig úgy tűnt, lehet szebb vége, az eredmény tekinthető papírformának. Kiváltképp ha tudjuk,
- Szerhij Rebrov csapata már azzal is bravúrt hajtott végre, hogy a svéd, a skót, a horvát, majd a norvég bajnokot legyőzve 25 év után újra a BL-csoportkörbe jutott.
- A Fradi keretében Zubkovot leszámítva egyetlen labdarúgó sem futballozott még ezen a szinten,
- így játékosai testközelből nem találkoztak még olyan csapattal, ahol a világsztárok (vagy világsztárjelöltek) készség szinten alkalmazzák azt a technikai tudást, labdajáratási, labdavezetési sebességet, amely az európai futballelitben alapvetés.
Különösen nehéz a helyzet, ha az ember elsőre mindjárt az ötszörös BL-győztes Barcelonával találja magát szemben. De lássuk, mit lehet tanulni a Nou Campban elszenvedett vereségből!
Rebrov a Barca ellen sem engedett az alapvető játékelképzeléséből
A Barcelona az előzetesen leadott 23 fős keretébe tizenegy 23 évesnél fiatalabb labdarúgót jelölt, ami jól mutatja, a katalán klub a 2005-2015 közötti csúcsévtizedét, illetve az elmúlt évek korábbi önmagához képesti lejtmenetét hátrahagyva a holland Ronald Koeman kinevezésével végképp a teljes átalakítás mellett döntött.
A katalán klub mezében hat év alatt 264 meccset letudó holland edző kedd este végül a rutint csak kicsit vegyítve a fiatalsággal, az általa favorizált 4-2-3-1-es felállásban a Neto (31 éves) – Sergi Roberto (28), Piqué (33), Lenglet (25), Dest (19) – Pjanic (30), F. de Jong (23) – Trincao (20), Coutinho (28) , Fati (17) – Messi (33) kezdő tizenegyet küldte pályára. A sérültjei névsorát ismerve ebből az is látszik,
Szerhij Rebrov alapvetően fegyelmezett, a csapat egészére jellemző kollektív gondolkodást és pozíciósjátékot követel meg játékosaitól. A BL-ben hiába erősebb az ellenfél, szemernyit sem enged az alapvetően támadó szellemű játékelgondolásából, csak éppen a magyar bajnoksághoz képest a nemzetközi porondon teljesen másképp alkalmazza azt.
Az ukrán edző ezúttal annyi váratlant engedett meg magának, hogy a szokásosnak mondható alapcsapatában három helyen változtatott, Lovrencsics helyett a védekezésben inkább erősebb Botkát vezényelte a jobb védő pozícióba, Somalia helyett ezúttal a szintén inkább védekezőbb felfogású Laidouninak szavazott bizalmat, míg az általában inkább szélső támadót játszó Tokmac Nguent ezúttal kilences pozícióban, elmozgó centerként játszatta Boli helyén.
A Fradi a Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic, Civic – Haratin, Laidouni – Isael, Sigér, Zubkov – Nguen kezdővel állt fel és az első húsz percben a Barcelona ellen magyar szurkolói szemmel tán váratlanul magasra tolt védelemmel és letámadással kezdett. Ha utóbbi nem járt labdaszerzéssel, úgy visszarendeződés után inkább 4-4-1-1-es, vagy a saját kapuja előterébe szorulva már 4-5-1-es, a labda körül területszűkítésre törekvő védekezéssel lepte meg a házigazdát.
A Fradi pozíciós játéka eleinte nagyon is ült
Az amerikai Barcelona Residency Academy magyar edzője, Militár Iván elemzése szerint Rebrov pozíciós támadójátéka labdarúgóitól türelmet és bátorságot követel. Kiváltképp igaz ez, ha nem a Kisvárda, hanem Barca ellen kell alkalmazni, ahol a támadásvezetés hátulról történő felépítéséhez a mérkőzés minden pillanatában labda nélkül is fokozott szkennelést (saját pozíció és terület ellenőrzést), a labdát mindig nyitott állásban váró (értsd: a pálya egésze felé orientálódjon, ne a kapunak háttal állva várja a labdát) futballistákat követel annak érdekében, hogy folyamatosan legyen megjátszható, védőjétől szabadon helyezkedő csapattárs.
Militár szerint a
labda ebben az esetben a játékosok eszköze annak érdekében, hogy az ellenfelet becsalogassák bizonyos helyzetekbe, majd ennek köszönhetően a területek megfelelő menedzselése által a szabad ember kiviláglik a csapat egésze előtt.
Ez a magas szintű koncentráció, türelem és pontos játék eredményezte azt a Barcelonát és szemmel láthatóan Ronald Koemant is meglepő pazar játékot, amelyet az FTC az első húsz percben bemutatott. A magyar bajnok játékosai védekezésben és támadásban egyaránt tökéletesen oldották meg a feladatukat ekkor. Tokmac láthatóan fürdőzött szerepkörében, keresve a védők mögötti üres területeket szenzációsan mozgott keresztbe és játszotta meg a labdákat. Előbb Civic indításából lőtt egy egészen káprázatos (les)gólt, majd Blazic ívelését követően tartotta meg a labdát védővel a nyakán és hozta óriási helyzetbe Isaelt, aki sajnos szétforgácsolta lövésével a kapufát.
Mivel Tokmac mindkét labdát a védősorból kapta, első ránézésre úgy tűnhet, mintha a Fradi védők céltalanul, ijedtükben, jobb megoldás híján rugdalták volna át a labdát a középpályán. Pedig dehogy!
A Ferencváros visszatérően ezzel a megoldással próbált gólt szerezni, ezekből a próbálkozásokból született a magyar csapat szinte összes kapura lövése – nyolc darab, ami a Barcelona ellen megsüvegelendő –, végső soron ennek köszönhette Piqué – kicsit talán szőrös szívű – kiállítását és Haratin tizenegyes gólját is.
Nyugodtan és minden elfogultság nélkül feltehetjük azt a kérdést: vajon mennyivel lett volna másabb, milyen végeredménnyel zárul a mérkőzés, ha az első húsz perc helyzetei közül valamelyik utat talál Neto hálójába? Ugyan se a Celtic, se a Dinamo nem a Barcelona, de a skót és a horvát bajnok ellen is láthattuk, milyen erényeket csillogtatott a Fradi, ha az elején vezetést szerzett.
Azonban kimaradtak a kecsegtető helyzetek, így a Barca nem sokkal később Messi és Fati góljaival büntetett. Ráadásul a második félidőre a meccs végső és gyors lezárása érdekében olyan letámadással jött ki a Koeman-csapat, hogy az első tíz percben nem egyszer az összes Barcelona-játékos az FTC térfelén tartózkodott, miközben vendégek keresték, de elvétve találták a szabadon, nyomás nélkül megjátszható csapattársat, így nem is nagyon sikerült a labda passzal, földön történő kihozatala.
A második félidő hetedik percében pont egy ilyen letámadást követő labdavesztés után, a rendezetlen védelmünket Fati egy zseniális sarkazós passzával átverte, ebből lőtte a harmadik Barca-gólt Coutinho.
A Ferencváros végső soron a játék három összetevőjével nem tudott mit kezdeni:
- mivel napi szinten nem szokta a nemzetközi elit által készségként alkalmazott labdajáratási, labdavezetési és futósebességet, az ennek ellensúlyozásához szükséges csapatszintű és egyéni koncentrációt sem tudta 90 percen keresztül fenntartani. A második félidő elején történtekkel szemben a találkozó számunkra kifejezetten biztató első húsz perce után nem a Barca váltott ritmust, inkább a labda követéséből eredő fáradtság szült helyezkedési hibákat, amelyek helyzetekhez, végső soron a két bekapott gólhoz vezettek.
- A Fradi nincs a zsenialitáshoz sem hozzászokva, bár ehhez nem is lehet. Messi pont attól Messi, hogy a világ bármely védelme közt képes úgy beszlalomozni, ahogy azt tette a tizenegyes előtt, ahogy a 17 éves Fati is az átlag feletti sebességétől és labdakészségétől lesz világsztár – ha már nem az –, illetve attól, hogy a sípcsontvédőjéről is a sarokba pattan az amúgy eltört labda.
- Az FTC az OTP Bank Ligában heti rendszerességgel olyan csapatokkal találkozik, amelyek támadásvezetése esetleges, inkább második szándékú, avagy az ellenfél hibáit próbálja kihasználni, nem pedig tudatosan kikényszerített hibákra készteti azt. A Barcelona az utóbbit műveli. A felállt védelem elleni labdajáratás közben az adott Barca játékosok váltakozó helyen, mélységből történő nagy sebességű befutásaival nem tudott mit kezdeni a Ferencváros, azzal meg pláne nem, hogy ezen a szinten pont oda is tudják rúgni a labdát, ahova a játékostárs érkezik pár pillanattal később.
A rossz hír az, hogy ilyen nyomás alatti passzsebesség és pontosság terén kizárólag ezen a szinten lehet találkozni, ergo fejlődni. A Bajnokok Ligája csoportkör teljesen más nívó, amit szokni, tanulni kell. Ha évente 15-20 ilyen színvonalú meccset játszana a Fradi, minden bizonnyal Sigérék koncentrációja, kondíciója is erre a színvonalra edződne és akkor talán Haratin gólja után is képes lett volna úgy támadni a csapat, hogy a tíz főre fogyatkozó Barcelona tízperces relatív tanácstalanságát, rendezetlenségét kihasználja és góllá érlelje. A rutintalanság és a szebb végeredmény felcsillanó reménye (no és Ronald Koeman reagálása, hiszen a középpálya stabilizálására beküldte Sergio Busquetset, a szélre pedig Dembélét) – végül épp visszafelé sült el: a meccs végén amúgy is fáradt és még jobban kinyíló védelmet szétfutotta egy újabb világsztár, a Trincao helyére beálló Ousmane Dembélé (gól és gólpassz). Ezt az utolsó tíz percet okkal sajnálja Rebrov.
Feltehetjük azt a kérdést is, a Fradi miért nem játszott keményebben? Merthogy a durvaság határát súrolva tördelhette volna a játékot úgy, ahogy azt a Getafe tette a hétvégi spanyol bajnokin és amely végül 1-0-as győzelemhez segítette a madridi kiscsapatot. A Ferencváros is követhette volna ezt az irányt, de milyen jó, hogy nem tette. Ezzel szemben rendkívül tisztán játszott, meg sem próbálta szándékosan lassítani, tördelni a számára szokatlanul gyors játékot, az összesen 15 szabálytalanság és a négy sárga lap is inkább pontatlan ütemtévesztésből, mint durvaságból született.
Csak ebből szűrhető le tanulságként az is, hogy a futball ezen szintjén úgy lehetsz eredményesebb, ha hasonló tudatossággal támadsz és a kevés adódó alkalomból néhányat góllá érlelsz, miközben védekezésben a játékosok egymás közti távolságát végig betartva, a területet még pontosabban szűkítve futballozol. Ha ez csak 15-20 percig megy, annak ez a vége. Szerhij Rebrov láthatóan folyamatos fejlődésre törekszik. Ezért sincs kétség afelől, ő nem elégedett. Egy hét múlva a Kijev, két hét múlva a Juventus ellen jobb eredménnyel szeretne zárni.
Kiemelt kép: Alex Caparros / Getty Images
