Magyar foci bajnokok ligája

Szerhij Rebrov: Az utolsó tíz percet sajnálom

A Ferencváros jól kezdett a Bajnokok Ligájában, volt egy les miatt meg nem adott gólja és egy kapufája is, azonban a Barcelona végül simán nyert 5-1-re úgy, hogy az utolsó két gólt emberhátrányban szerezte. Szerhij Rebrov, a 25 év után ismét BL-főtáblás Fradi vezetőedzője a meccset követő sajtótájékoztatón elmondta, magasra tolt védekezéssel kezdtek, és amíg friss volt a csapat, ez működött is, de aztán fáradni kezdett a csapat és úgy lett egyre nehezebb a mérkőzés.

„Ha Messi ott van az ellenfélnél, mit tudsz tenni?”
A ferencvárosi Sigér Dávid szerint érződött, ha ritmust vált az ellenfél, akkor van elég baj.

„Az első húsz perccel kifejezetten elégedett voltam, illetve a szépítő gól után, már emberelőnyben is volt egy rövid periódus, amíg majdhogynem a mi akaratunk érvényesült a pályán. Sőt, helyzeteink is voltak, hogy még tovább zárkózzunk. Ezekre az időszakokra lehet építeni, főleg, hogy a Barcelona rendkívül magas szintet képvisel.

Az utolsó tíz percet nagyon sajnálom, elkerülhető lett volna, hogy ekkora különbségű legyen a végeredmény, de ezt leszámítva nem volt gond, összességében nem vagyok elégedetlen

mondta az ukrán edző.

Kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik