Nemzetközi foci sport

A megpattanós gól után talán nem a videobíróval lesznek elfoglalva az angolok

A Wolves egy szerencsés találatnak köszönhetően legyőzte az újonc Leedset a Premier League 5. fordulójában.

Az öt portugállal a kezdőben pályára lépő, a mezével a portugál válogatottat idéző Wolverhampton az első félidőt át tudta vészelni a Leeds ellen, a hazaiak ugyanis fölényben fociztak, ami nem csak a labdabirtoklásban, hanem a helyzetekben is megmutatkozott. A vezetést nem sikerült megszerezniük, majd a fordulás után a Wolves talált be, de a VAR segítségével les miatt érvénytelenítették Romain Saiss szép gólját – millimétereken múlt a döntés, a videobírós rendszert el is kezdték szidni a Twitteren már a meccs alatt.

A sors igazságot szolgáltatott a vendégeknek, amilyen pechesek voltak a VAR-ral, annyira szerencsések voltak a 70. percben, amikor Raul Jimenez megpattanó lövése a hálóban kötött ki.

A Leeds megnyomta a meccs végét is, de az egyenlítés nem jött össze, így elszalasztotta a lehetőséget, hogy a dobogóra lépjen, sőt, csak a tizedik a fordulót követően, míg a Wolves feljött a hatodik helyre. Jimenez gólja miatt talán kevesebben foglalkoznak majd a VAR-döntéssel, de a BBC élő szöveges közvetítését elnézve azért biztosan téma lesz még a rendszer a következő napokban is, többen is elégedetlen üzenetet küldtek a lapnak.

A játéknap másik meccse gól nélküli döntetlent hozott. Ezzel a West Brom és a Burnley is nyeretlen maradt, utóbbi ugyanakkor három vereség után először szerzett pontot az idényben.

Premier League, 5. forduló

West Bromwich Albion-Burnley 0-0

Leeds United-Wolverhampton Wanderers 0-1 (0-0)

Kiemelt kép: ALEX PANTLING / POOL / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.