Nemzetközi foci

Nagyon nem tetszik a United-játékosoknak, ahogy csapattársukkal bánik a klub

Sergio Romerót 2015-ben igazolta le a Sampdoriától a Manchester United, a 33 éves argentin kapus azóta 61 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezek közül 39-en gólt sem kapott és összesen 27-szer tudták csak bevenni az ellenfelek a hálóját. Ő védett például a 2017-es Európa Liga-döntőben is, amelyet 2-0-ra nyert meg az angol csapat az Ajax ellen.

Az elmúlt időszakban azonban egyre mostohábban bánik vele a klub, és az ESPN szerint ez egyre több csapattársának nem tetszik, elégedetlenségüknek adtak hangot a közelmúltban.

Bár Romero általában a kupameccseket megkapta korábban, Ole Gunnar Solskjaer némi meglepetésre az FA-kupában és az Európa Ligában is leváltotta az elődöntő előtt, noha addig ő védett a két sorozatban. Az átigazolási időszakban aztán hiába szeretett volna az idő közben harmadik számúvá váló Romero, a United 10 millió fontot kért érte, amit a játékost csábító Everton inkább nem akart kifizetni.

Öt-hat héten belül több angol futballklub is megszűnhet
Legalábbis ezt állítja Nigel Travis, a negyedosztályú Leyton Orient elnöke.

Sergio Romero így végül maradt, de David De Gea mellett Dean Henderson is előtte van a sorban, nem nevezték a Bajnokok Ligájába sem harmadik kapusnak. Így könnyen lehet, hogy hónapokig nem is kerül az első csapat közelébe.

A játékost jövő nyárig köti a szerződése a Manchester Unitedhez, a klubnak azonban lehetősége van lehívni egy plusz egy évről szóló opciót.

Kiemelt kép: FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik