Nemzetközi foci sport

Alapjaiban rázná meg az angol focit a MU és a Liverpool javaslata

Komoly ellentét alakult ki az angol labdarúgás szereplői között, miután brit sajtóértesülések szerint a Liverpool és a Manchester United közös javaslattal állt elő az élvonal megújításáról, létszámának csökkentéséről, maga a Premier League viszont nem ért egyet ezzel.

A reformterv szerint a 2022/23-as szezontól kezdve a PL-ben 20 helyett 18 együttes szerepelne, csak két biztos kieső lenne, a harmadik legrosszabb helyen végző csapat pedig osztályozót játszana.

Mindemellett eltörölnék a szuperkupát (Community Shield), illetve a Ligakupában sem vennének részt a legmagasabb osztályban szereplő csapatok.

A terv alapján a Premier League-nek át kellene adnia a televíziós jogdíjak negyedét az Angol Labdarúgóligának (EFL), amely ezen kívül további 250 millió fontot kapna előlegként a koronavírus-járvány okozta válság kezelésére.

A javaslatot az EFL támogatja, a Premier League irányítói viszont ellenzik, mert szerintük az abban szereplő számos, önálló javaslat megvalósulása káros hatással lenne a játékra.

Oliver Dowden sportért felelős kulturális miniszter a Sky Newsnak egyértelműen nemtetszését fejezte ki a felvetéssel kapcsolatban, szerinte ez egy hatalmi harc része, és nem jól átgondolt tervről, hanem az erőfölény érvényesítéséről szól.

A politikus szerint jogosan merül fel most újra az igény arra, hogy ellenőrizzék a labdarúgás vezetésének tevékenységét és a sportág irányítási rendszerét.

„Amennyiben ilyen háttéralkuk zajlanak a sportágban, muszáj a labdarúgás irányítása mögé néznünk” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy nagy baj van a sportágban, ha ilyen helyzetben a klubok, a PL és az EFL nem tudnak együtt, közösen fellépni.

A tervet nem csupán a PL ellenzi, hanem a futballszurkolók országos szövetsége is. A 20 Premier League-csapatból tizennégynek kellene igent mondania a felvetésre, hogy a terv megvalósulhasson.

A kiemelt képen az Aston Villa játékosai láthatóak a Liverpool elleni 7-2-es győzelem alkalmával. Fotó: PETER POWELL / POOL / AFP 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.